Gazdaság

Tizenötmilliárdos ingatlanfejlesztés Komlón

Mintegy 15 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztésbe kezd 2006-ban Komlón az olasz Lavesain cég magyarországi leányvállalata, a Green Invest Line Kft. - tájékoztatta a város polgármesterének gazdasági tanácsadója.

Notheisz József elmondta: a befektető a közelmúltban megvásárolta az egykori Zobák-bánya 30 hektáros területét, ahol 10 év alatt 640 lakásos lakóparkot, fecskeházat, nyugdíjas otthont, kereskedelmi és szolgáltató ingatlanokat, környezetbarát ipar megtelepedésére alkalmas létesítményeket, valamint szabadidő- és sportcentrumot kíván építtetni. A tanácsadó beszámolt arról, hogy már folyik a tervezés, a kivitelezés pedig várhatóan idén júniusban kezdődik. A cég évente 1,5 milliárd forintot fordítana a fejlesztésre, amelynek első körében 320 darab, 42-60 négyzetméteres öröklakáslakás épülne meg.

A beruházást könnyíti, hogy a befektető az egykori bánya- és irodaépületeket elképzelései szerint tudja átalakítani. A cég azt szeretné, ha olyan modern, igényes lakóparkot hozhatna létre, amelynek szomszédságában környezetbarát ipari vállalkozások működhetnének. Ez ügyben már folynak a tárgyalások faipari és autóalkatrész-gyártó társaságok képviselőivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik