Gazdaság

Németország a Marshall-segélyből csökkentene hiányt

A német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück, a Marshall segélyből használna fel 2 milliárd eurót a költségvetési hiány mérséklésére a Finanncial Times Deutschland értesülései szerint.

A 2007-re tervezett pénzügyi átcsoportosítás célja az lenne, hogy a költségvetési deficitet az uniós korlát alatti szintre szorítsák vissza, mint ahogyan az a koalíciós kormány programjában is szerepel. A lap az információ forrását nem nevezi meg, és a német pénzügyminisztérium szóvivője sem erősítette meg az értesülést.

Júniusban az akkor Hans Eichel vezette pénzügyminisztérium még cáfolta, hogy az úgynevezett Európai Újjápítési Alapot (ERP) használnák a hiány mérséklésére, a korábbi kormány azonban tervezett ilyet.

A volt amerikai külügyminiszterről, George C. Marshallról elnevezett Marshall-terv keretében tizenhét ország között összesen 14 milliárd dollárt osztottak szét, elsősorban amerikai áru formájában. Németország ebből 1,2 milliárd dollárt kapott 1948 és 1952 között. Az összeg az eredeti hitelek visszafizetése, illetve újra-kikölcsönzése és kamatai révén időközben 12 milliárd euróra duzzadt. Ez az összeg azonban nem része a német kormány büdzséjének, egy külön alap kezeli.

Az összeg felhasználásához még az amerikaiaknak is lesz egy-két szava, a pénz felhasználásához ugyanis az USA jóváhagyása is szükséges. A sajtóban megjelent információk alapján az alapból többek közt a beruházások utáni leírásokat, a gyermeknevelési hiteleket és a lakásfelújítás esetén járó adókedvezményeket szeretnék finanszírozni 2009-ig. A NAPI Gazdaság értesülései szerint azonban elemzők szerint a csomagnak csekély hatása lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik