Gazdaság

Nem lesz Alitalia-Air France házasság

A hosszú ideje veszteségen Alitalia olasz légitársaság cáfolta, hogy közel áll az egyesülése az Air France-KLM-mel, holott ezekre a híresztelésekre a héten erőteljesen nőtt az részvényára a milánói értéktőzsdén – közölte a The Business című lap.

A héten az Alitalia árfolyama mintegy 20 százalékkal emelkedett, mert többen úgy tudták, hogy küszöbön áll az egyesülés.

Csütörtökön jelentették be, hogy a londoni Walter Capital Management befektető társaság lett az Alitalia második legnagyobb részvényese, miután a decemberi egymilliárd eurós tőkeemelő részvénykibocsátás során 8,2 százalékos tulajdonrészre tett szert. A legnagyobb részvényes változatlanul az olasz állam. Miután nem élt elővásárlási jogával pakettje 62,3 százalékról 49,9 százalékra csökkent. A tőkeemeléssel befolyt összeget az Alitalia fennmaradásának finanszírozására, ötven éves történetének legmélyebb krízise átvészelésére fordítja.

A francia társasággal már régebben stratégiai szövetségre lépett az olasz légitársaság. Az Alitaliának már 2003-ban szándékában állt részt venni az Air France és a KLM fúziójában, ezt a tervet azonban csőddel fenyegető 2004-es éve miatt el kellett vetnie. Az Air France és az Alitalia kölcsönösen 2-2 százalékos részvénytulajdonnal rendelkeznek egymásban.

Az Alitalia 5,5 millió eurós adózott eredménnyel zárta a harmadik negyedévet. Forgalma tíz százalékkal 1,24 milliárd euróra emelkedett. A növekedés a járatszám növelésének és az utasszám emelkedésének tudható be. A 2002-es év óta ez volt a társaság első nyeresége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik