Gazdaság

A legnagyobb cégek 40 százaléka nem költ PR-ra

A kétszáz legnagyobb magyarországi cég 59 százaléka 2005-ben átlagosan kevesebb mint 25 millió forintot költött klasszikus public relations (PR) tevékenységre, azaz a sajtókapcsolatok kezelésére és a sajtómegjelenések menedzselésére – közölte a Lenhardt & Weichinger Communications pénteken az MTI-vel.

A kutatást a cég megbízásából a BellResearch végezte. A megkérdezettek részben a Figyelő TOP 200 vállalati listáján szerepelnek, részben a közvélemény-kutató cég saját vállalati adatbázisából kerültek ki.

A felmérés szerint a vállalati döntéshozók 74 százaléka tartja fontosnak a PR-tevékenységet. A megkérdezett cégek 60 százaléka foglalkoztat belső PR-szakembereket, illetve veszi igénybe ügynökség segítségét. A cégek 40 százalékánál nincs belső PR-csapat, és PR-ügynökséget sem bíznak meg, hanem az egyéb területeken dolgozók feladatkörébe integrálják e feladatokat. Ugyanakkor ez utóbbi gyakorlat a vállalatvezetők szerint nem megfelelő, ezért a jövőben e téren változást terveznek.

Az elemzés kimutatta, hogy a vállalati vezetők 81 százaléka szerint a professzionális PR-tevékenység képes pozitív hatást gyakorolni a cég árbevételére is: a döntéshozók közel kétharmada, 63 százaléka szerint e tevékenység középtávon, 1–3 év alatt fejt ki érezhető hatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik