Gazdaság

ÁAK: kötvények helyett 90 milliárdos hitel

Kilencvenmilliárd forint hitelt vesz fel az első negyedév sztrádaépítési számláinak fedezésére az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Az autópálya-kötvények áprilisi kibocsátásáig megoldást jelentő kölcsön közbeszerzési pályázata a hét végén jelenhet meg – írja a Népszabadság.

A Népszabadság értesülései szerint kilencvenmilliárd forint áthidaló hitel folyósítására írt ki közbeszerzési pályázatot a hét elején az ÁAK Zrt., ami várhatóan a hét végén jelenik meg. A magántőke bevonásával épülő gyorsforgalmi utak finanszírozásáért az új év első napja óta felelős társaság az igényelt összegből előreláthatólag áprilisig fizetné az útépítő cégek számláit. Az első negyedév végére ugyanis a tervek szerint lezárulhat a programutak építési költségeinek fedezésére megálmodott autópálya-kötvények kibocsátásának előkészítése.


Az ÁAK-nak elvileg már decemberben készen kellett volna állnia a nagyszabású, a nem végleges tervek szerint 2,4 milliárd eurós, vagyis 600 milliárd forintos tőkepiaci akció megkezdésére. A március óta tartó felkészülést azonban megtorpedózta, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala ősszel részben szabálytalannak minősítette az autópálya-beruházások elszámolására kialakított új magyar gyakorlatot, miszerint Magyarország a már megépült sztrádákat semmilyen trükkel nem helyezheti át az államháztartáson kívülre.


Az autópálya-kötvények kibocsátásának előkészítése még hónapokat vesz majd igénybe, ugyanis az akcióhoz az Országgyűlés jóváhagyására éppen úgy szükség lesz, mint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF), valamint egyéb szakmai felügyeletek engedélyére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik