Gazdaság

Mélyponton az iraki olajexport

A folyamatos biztonsági problémák komoly hatással vannak a fekete arany kitermelésére. Irak olajexportja a háború 2003-as hivatalos lezárása óta nem volt ilyen alacsony az ideiglenes kormány adatai szerint.

A múlt havi export 1,1 millió napi hordóra csökkent a novemberi 1,2 millióról – jelenti a BBC. Shamkhi Faraj, a kormány gazdaság- és olajmarketingért felelős hivatalnoka elmondta, hogy az egyre súlyosbodó biztonsági helyzet felelős a visszaesésért. Faraj emellett a déli kikötőkben uralkodó rossz időjárási viszonyokat is megemlítette. Decemberben egy hétig állt az export a mostoha körülmények miatt.

Halálos fenyegetések

Az állandó bizonytalanság miatt kellett december vége felé a legnagyobb iraki olajfinomítót is bezárni. Az ország északi részén fekvő üzemet azután csukták be, hogy a tartálykocsi-vezetőket halálosan megfenyegették. Az környék exportja ezért teljesen leállt Faraj szerint.

Múlt pénteken az iraki olajminisztert, Ibrahim Bahr al-Uloumot ideiglenesen eltávolították a posztjáról, mert a kormány üzemanyag-árképzési politikáját bírálta. A politikus nem értett egyet azzal a döntéssel, hogy háromszorosára emeljék az árakat. A posztját a miniszterelnök-helyettes, Ahmed Chalabi vette át. A hétfői napon aztán al-Uloum benyújtotta a lemondását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik