Gazdaság

Karácsonyi sláger az iPod

Karácsony este ötven százalékkal megugrott a zeneletöltéseket kínáló weblapok forgalma miután az emberek elkezdtek feltöltögetni az ajándékba kapott mp3 lejátszóikat – írja a Financial Times.

A Hitwise adatai szerint december 24-25-én a tavalyinál is 15 százalékkal volt magasabb az olyan lapok látogatottsága, mint az Apple iTunes Music Store-ja.

A British Phonographic Industry már az ünnepek előtt bejelentette, hogy az internetes eladások az idei évben túlszárnyalhatják a 23 milliós példányszámot, ami ötször annyi mint a 2004-es 4,7 millió. A heti eladások már magasabbak a 650 ezernél, és egyesek szerint első alkalommal az ünnepek alatt átléphetik az egymilliós határt.

Ezek az adatok is azt mutatják, hogy rohamos mértékben nő az mp3 lejátszók népszerűsége. Angol nagyáruházak első összesítéseiből kiderül, hogy az idei vásárlói roham nagy slágere volt többek között az Apple iPod-ja, amelyből a szakértők szerint az idei év végéig 37 millió adhat el a cég, és csak az utolsó időszakban 10 milliót.

Az idáig szinte egyeduralkodó Apple-nek azonban komoly versenyre kell felkészülnie a legnagyobb riválisa, a Sony-val szemben. A japán cég weblapja ugyan még csak 20 hónapja indult, de elképesztő ütemben nőtt a látogatottsága, és viszonylag rövid idő alatt feljött az iTunes mögé a második helyre. Ezt a Sony részben az egyre népszerűbb mp3 lejátszós mobiljainak köszönheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik