Tavaly év végén a költségvetési törvénybe beiktattak egy informatikai normatívát, mely szerint az 5-13. évfolyamon tanulók után 2005-ben fejenként 4215 forint jár.
Az intézmények a hozzájuk kiküldött kérdőívek alapján konkrét igénylistákat állítottak össze a konkrét árak alapján, de október-novemberben, a tényleges eszközbeszerzések idején kiderült, hogy a pénzük a tavaly tervezettnél sokkal kevesebb eszköz beszerzésére elegendő: a listán egy hordozható számítógép bruttó ára 240 ezer forint, míg a szabadpiaci átlagár 200 ezer forint alatt van, azaz az intézmények drágábban juthatnak hozzá a termékekhez a támogatás keretén belül.
Az iskolák informatikai beszerzéseit a közbeszerzési eljárásban kiválasztott IBM Magyarország Kft.-n keresztül kell lebonyolítani. Sokan arra gondoltak, a cég közbeiktatása drágította meg a gépeket. Az oktatási tárca illetékese szerint azonban az IBM csak a finanszírozást nyújtja – az iskolák több gyártó termékei közül választhatnak -, a hároméves bérleti konstrukció mindössze három százalékkal emeli a beszerzési árat.
Miután költségvetési forrásból finanszírozott beszerzésről van szó, az oktatási intézmények a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) által megszabott áron vásárolhatnak. Ugyanilyen árakon kapja az informatikai eszközöket az összes tárca és költségvetési intézmény. Úgy tudja a lap, hogy a Közoktatási Információs Iroda a tavalyi KSZF-árlista alapján végezte el az iskolai igények felmérését, a beszerzések viszont már az idei KSZF-árak alapján kezdődtek meg. Vagyis a jelek szerint a teljes állami szektorban emelkedtek az informatikai termékárak 2004 és 2005 között, miközben a piacon stagnált, vagy – például a hordozható számítógépek esetében – 20-30 százalékkal csökkent az árszint. A furcsa fejleményre a Miniszterelnöki Hivataltól – a KSZF „gazdájától” – lapzártáig nem kaptak magyarázatot.
