Lőcsei Tamás, a PwC adóosztályának cégtársa szerint ebben
szerepe van annak is, hogy ezeknek az adóknak az elektronikus kezelése olcsó, és az EU-ban már vannak olyan informatikai
rendszerek, amelyek nem csak az adóbevallást hanem az ellenőrzést is elektronikus formában teszik lehetővé.
Szemben a viágtendenciával
Magyarországon látszólag a világtendenciával ellentétes változás következik be azzal, hogy 2006. január 1-től 25-ről 20 százalékra csökken az áfa felső kulcsa. Ez igazából egy helyreigazítás, ugyanis az unióban csak két tagállamban, Dániában és Svédországban volt hasonlóan magas kulcs. Így közelebb kerülünk az EU 19 százalékos átlagához – mondta az adótanácsadó. Lőcsei szerint a kormány a fogyasztóknak szeretne kedvezni, ám a különbözet jelentős része várhatóan nem a fogyasztók zsebében landol, hanem a kereskedőkében köt ki.
Az adótanácsadó szerint januártól az áfa mérséklésének köszönhetően csak azon termékek ára csökken majd, amelyeknek piacán fokozottabb a verseny, és néhány forinton is múlhat, hogy a vevő melyik terméket választja.
Az áfa a legharmonizáltabb
Az általános forgalmi adó az unióban már most a legharmonizáltabb adó. Az adótanácsadó szerint elképzelhető, hogy olyan harmonizáció megy végbe, ami a közvetett típusú adókat világszerte közelebb viszi egymáshoz.
A PwC adatai szerint a világ közel 140 országa már most áfa/GST (GST: Goods and services tax system – termék- és szolgáltatási adó) rendszert alkalmaz. Számuk a PwC szerint minden bizonnyal emelkedni fog.
Kevésbé láthatóak
Lőcsei Tamás az MTI-nek elmondta: a kormányok azért fordulnak egyre inkább a profitot megadóztató direkt adók felől a közvetett adófajták felé, mert ezek kevésbé láthatóak, pszichológiailag így kevésbé zavaróak, ugyanakkor általuk sokkal nagyobb bevételre lehet szert tenni, mint a jól beazonosítható profitadóval.
A vállalkozások az áfát nem érzik nagy tehernek, mert csak a hozzáadott értéken kell megfizetniük, a végső terhet a fogyasztó viseli. Az állam számára további előny, hogy az áfát finanszírozásra is fel tudja használni, amíg a vállalkozások vissza nem igénylik.
A nyereségadó elűzi a befektetőket
A másik feltörekvő adófajta Lőcsei szerint a környezetvédelmi adó, amely deklarált céljai miatt ugyancsak jobban elfogadható, mint egy profitadó.
A közvetett adók térnyerésének hatásáról elmondta: a hozzáadott érték „megdézsmálása” élénkítő hatással lehet a gazdaságra, szemben a nyereség megadóztatásával, ami egy küszöb elérése után akár vissza is foghatja a teljesítményt, elüldözi a befektetéseket az országból.
Aki nem tervez, többet fizet
A vállalkozók szempontjából az adópozíció optimalizálásának fontosságára hívta fel a figyelmet: aki nem tervezi meg az áfapozícióját, többet fizet az államnak, mint indokolt volna – mondta. Különböző áfakulcsokat kell ugyanis alkalmazni attól függően, hogy az árukat milyen vámtarifaszám alá sorolják.
Mindig a tranzakció pontos analízisén múlik, hogy áfamentes vagy áfás tranzakcióról van szó. Egy átfogó közvetettadó-stratégia javítja a vállalkozás helyzetét a működő tőke, a likviditás valamint a kockázatkezelés szempontjából és nem utolsó sorban csökkenti a költségeket is – hangsúlyozta.
