Gazdaság

Százmilliárdos per a BA ellen

A reptéri privatizációs bevétel megérkezésének napján 100 milliárd forint értékű pert indított a Budapest Airport (BA) Rt. ellen a Ferihegyi repülőtér korábbi üzemeltetője, a Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő (FUF) Kft. – értesült a Magyar Nemzet.

Mészáros Mónika, a FUF Kft. ügyvezető igazgatója a napilapnak elmondta: csütörtökön adták be keresetüket a bíróságra. A per tárgya a 2A és 2B terminál használati joga. A cég azért döntött a per mellett, mert a magyar állam korábban neki adta el a repülőtér üzemeltetési jogát, és az erre vonatkozó nemzetközi per – amely évek óta folyik Washingtonban – még nem zárult le, azaz a magyar kormány a mostani privatizációval éppen a perben vitatott jogot értékesítette.

A Magyar Nemzet szerint a BA Rt. már korábban is tisztában volt a FUF Kft. követelésével, ám a társaság jogi igazgatója nem volt hajlandó érdemben tárgyalni a Kft.-vel. Az új tulajdonosnak mindenesetre céltartalékot kell képeznie arra az esetre, ha elveszíti a pert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik