Gazdaság

A postások átlagbére 145 ezerre nő

A postások a tervezett infláció feletti, átlagosan 4,6 százalékos alapbéremelésben részesülnek 2006-ban.

Hasonló mértékben emelkednek a szolgáltatások javítása érdekében idén bevezetett minőségi pótlékok, valamint az értékesítés támogatásra szolgáló ösztönzők is. A most megkötött bérmegállapodás eredményeként a postások átlagbére jövőre 145 ezer forintra nő.

A társaság vezetése – az elmúlt évhez hasonlóan – már a karácsonyi ünnepek előtt megállapodott az érdekképviseletekkel a keresetfejlesztés mértékéről. Erre azért volt lehetőség, mert a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Igazgatósága elfogadta a Magyar Posta Zrt. 2006. évi üzeti tervét. A 39 ezer postás számára külön jó hír, hogy a társaság vezetése az idei évhez hasonlóan jövőre sem tervez csoportos létszámleépítést – áll a cég által kiadott közleményben.

Az infláció feletti alapbér növekedéssel a Magyar Postánál folytatják a három éve elkezdett bérfelzárkóztatási programot, amely azt célozza, hogy a postások jelenlegi átlagkeresete minél hamarabb beérje a nemzetgazdasági átlagot. A bérfelzárkóztatási program eredményeként a postások keresete az elmúlt három esztendőben mintegy 37 százalékkal nőtt.

A Magyar Posta munkavállalóinak több mint tíz százalékát, 4200 főt érintett a strukturált minimálbér-re történő átállás.

A múlt év végi bértárgyalások eredményeként 2005-ben bevezetett minőségi pótlék beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jelentősen javult a postai szolgáltatások minősége. A Magyar Posta ma már túlteljesíti a törvényben meghatározott minőségi mutatókat. A minőségi pótlék a jövőben is szerepel a bérelemek között. A vállalat vezetésének a célja, hogy a fővárosban és agglomerációs körzetében, valamint a nagyobb vidéki városokban jövőre még tovább javuljon a kézbesítés minősége.

A postások idén is – immár harmadik éve – már novemberben megkapták 13. havi alapbérüket. A posta vezetőinek tervei szerint jövőre is karácsony előtt kifizetésre kerül a plusz egyhavi alapbér A minőségi mellett a kiemelkedő értékesítési munkát nyújtó postásokat is külön ösztönzővel ismerik el. Ebben az évben 1,9 milliárd forintot fordítottak az értékesítés ösztönzésére, és azok a postások juthattak hozzá ehhez a plusz kereseti lehetőséghez, akik munkájukkal közvetlenül hozzájárultak a társaság árbevételeinek növekedéséhez. Jövőre a tervek szerint 100 millió forinttal növekszik a kifizetésre szánt összeg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik