Gazdaság

Nem módosítanak adót a költségvetési törvényben

Az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága hétfőn több, a jövő évi költségvetési törvényjavaslat koherenciazavarait kiszűrő módosításról döntött, egyebek között kikerültek a javaslatból az adómódosítások.

Várfalvi István pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár a bizottsági ülésen elmondta: a javaslatok egy része arra vonatkozik, hogy a már elfogadott, vagy éppen hétfőn a parlament elé kerülő módosítások kikerüljenek a törvényből, így az ne váljon „salátatörvénnyé”. Az egyik legjelentősebb ilyen csomag a jövő évi adóváltozásokra vonatkozik. A módosítások kikerülését az ellenzék nem támogatta, a kormányzati képviselők azonban igen.

A Népszabadság korábbi információi szerint a köztársasági elnök hivatala aggályosnak tartotta, hogy a költségvetésbe illesztik az adószabályokat, mert a decemberi kihirdetés nem teszi lehetővé a megfelelő felkészülési időt. A költségvetési jogszabályban eredetileg azt kívánták rögzíteni, hogy 2006-ban minden cégnek kötelező lenne elektronikus úton benyújtania az adóbevallását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik