Most, hogy megvan a megállapodás az uniós büdzséről, a következő fokozatba lehet kapcsolni, vagyis részleteiben is tárgyalni kell a kamarákkal, polgármesterekkel, szakértőkkel a fejlesztési terv megvalósításáról – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádió reggeli Krónika című műsorában. Hozzáfűzte: a II. Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítése két éve tart; azért nem lehetett gyorsabban haladni, mert nem lehetett biztosan tudni, milyen lehetőségeket kínál majd a 2007–2013 közötti időszak uniós büdzséje.
Kiemelte, az a lehetőség, hogy lakásokat, lakótelepeket, tömbházakat EU-pénzből is fel lehet újítani, illetve az unió alacsonyabb rendű utak építését is finanszírozza, magyar kezdeményezésre került a költségvetésbe.
„Magyarország még soha nem látott történelmében annyi pénzt fejlesztési célokra, mint ami most rendelkezésére fog állni. (…) Egy évben ez annyi pénz, amiből majdnem a teljes magyar vasút rendbe tehető lenne, pedig azzal igazán sok tennivaló van” – mutatott rá Gyurcsány Ferenc.
Mint mondta, a Magyarországra jutó mintegy 6000 milliárd forint családonként kétmillió forintot jelent, többet, mint amennyi az éves átlagos munkajövedelem. A kormányfő kiemelte: a brüsszeli megállapodás alapján hét év alatt jelentős arányban bővülnek Magyarországon a mezőgazdasági támogatások, s az időszak végére eltűnnek a különbségek a magyar és a francia vagy a dán gazdák között.
Megjegyezte, hogy míg 2002-ben egymillió forint jutott egy magyar gazdára a földalapú támogatásból, jövőre már kétmillió jut. A miniszterelnök elismerte, hogy a 2014-től kezdődő uniós büdzsé már erősen megreformált lesz, és a mezőgazdasági politikát is erősen érinti majd.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a soros elnöki tisztséget 2011-ben betöltő Magyarországnak különleges szerep jut abban, mi történik 2014 után az Európai Unióban. Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy 2007-ben az ország, az önkormányzatok, a civil szervezetek, a gazdák 3 és félszer akkora összeghez, mintegy 750-760 milliárd forinthoz juthatnak, mint amennyit Magyarország befizet az EU-ba.
