Danuta Hübner, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa szerint az Európai Unió soros elnökének tisztét betöltő britek az Európai Bizottság által használt és az EU-ban kötelező számítási rendszertől eltérő módszert használhattak némely ország regionális segélyeinek kiszámításában. Ez pedig bonyolultabbá teheti a tárgyalásokat az integrációs szervezet csütörtökön és pénteken lezajló brüsszeli csúcsértekezletén.
Hübner abban jelölte meg a tévedés okát, hogy a brit EU-elnökség nem működött együtt az Európai Bizottsággal a számítások kérdéseiben. Ennek következtében most eltérések vannak az Európai Bizottság számításai és a brit elnökség számításai között – mondta újságíróknak.
Hübner nem bocsátkozott részletekbe, de a bizottság egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselője azt mondta, hogy a britek által javasolt költségvetési összeg – helyes számítás esetén – 400 millió euróval nagyobb lehet, mint a London által bejelentett 849,3 milliárd euró.
Többet kapunk
Egy másik bizottsági tisztségviselő elmondta: Magyarország – helyes számítás esetén – 500 millió eurós többletet kapna a módosított brit javaslat értelmében, nem pedig 140 millióst, ahogy London közölte. Kisebb mértékben ugyan, de eltérések vannak a kétfajta számítás között a Litvániának és a Szlovákiának szánt támogatások értékében is – tette hozzá a névtelenül nyilatkozó tisztségviselő.
Amint az várható volt elsőre számos ország kitartott „kemény”, a legújabb elnökségi javaslatot elutasító álláspontja mellett – jelenti a BruxInfo. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár szerint ugyanakkor három-négy tagállam jelezte, hogy együtt tud élni a London által javasolt megoldással, míg további 7-8 ország jó alapnak nevezte a tervezetet, amelyet azonban még meg kell vitatni. Hét-tíz tagállam is konkrétan felvetette, hogy megoldást kell találni a brit visszatérítés problémájára, világosan utalva arra, hogy ezt tekinti a megállapodás kulcsának.
Kétoldalú egyeztetést kér Magyarország
Magyar részről Gyurcsány Ferenc mindenesetre „határozott nemet” mondott a brit javaslatra – jelezte László Boglárka. A kormányszóvivő szóvivője elmondta: a magyar delegáció – álláspontjának részletes ismertetése érdekében – kétoldalú egyeztetést kért a csúcsértekezletet elnöklő brit küldöttségtől. A magyar kormányfő már délelőtti sajtótájékoztatóján jelezte, hogy Budapest ebben a formában nem tartja elfogadhatónak a javaslatot.
