Az ÁSzF-ek csak alig 28 százaléka részletezte a szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén az előfizetőt megillető jogokat, valamint az ÁSzF-ek több mint felében nem szerepeltek a rendszeres karbantartás feltételei, és a szolgáltatók több mint felénél nem voltak megfelelőek a hibabejelentési, panaszkezelési dokumentumok. A számhordozhatóság körülményeit vizsgálva kiderült, hogy a szolgáltatók ÁSzF-ei, valamint belső utasításai esetenként eltértek a vonatkozó kormányrendelet előírásaitól, illetve, hogy az ÁSzF nem, vagy nem kellő részletességgel tartalmazta a számhordozás szabályait.
A 2005-ben már befejezett vizsgálatok során az NHH megállapította, hogy a szélessávú internethálózattal való ellátottság közel megduplázódott, mivel a felmérés szerint a szélessávú internet-hozzáféréssel rendelkező előfizetők száma 92,5 százalékkal 482 ezerre nőtt.
Az egyetemes postai szolgáltatások ellátásának megfelelőségét vizsgálva az NHH megállapította, hogy a Magyar Posta Rt. által nyújtott egyetemes postai szolgáltatás nem minden jogszabályi előírásnak felelt meg maradéktalanul. Az NHH a vizsgálatok lezárulta után felszólította a szolgáltatókat a feltárt hiányosságok pótlására, a jogszabályokban előírtak betartására.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2006-os piacfelügyeleti tervét is, amely a hatóság által már 2005-ben is vizsgált területek mellett kiegészült az elektronikus hírközlési szolgáltatások minőségi paraméterei vállalásának és azok betartásának ellenőrzésével, valamint az elektromágneses kompatibilitás vizsgálatával.
