December elejére már 164 szervezet nyerte el az Ipari Park címet, és az előzetes felmérések szerint az év végéig 150 új vállalkozás kezdi meg működését, és közel 60 projekt megvalósítása van folyamatban.
Az ipari parkok idén is folytatták lendületes fejlődésüket, közel 150 hektárral növelték működésük színterét, bővítették a befektetői kínálatot. A gazdasági tárca szerint többek között ennek is köszönhető, hogy a Bridgestone és a Hankook is magyarországi ipari parkot választott új üzeme helyéül. Becsléseik szerint 2005-ben közel ezer új hellyel bővült a munkahelyek számai is.
Idén a szeptember 30-ig benyújtott 20 pályázat közül 15 nyerte el az Ipari Park címet. A jövő évi kiíráskor már érvénybe lép az új rendelet is, így azok a parkok, akik már legalább három éve birtokolják a címet, és főállású, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert alkalmaznak, pályázhatnak Integrátor, illetve Kistérségi Gazdaságfejlesztő Ipari Park címre.
