Az üzem beindítása a beszállító sertéstenyésztők számára biztos bevételt garantál, valamint munkahelyek teremtésével jár a térségben. A vágás újraindítása, valamint a 2006-ra tervezett 800-1000 millió forint közötti technológiai fejlesztések lehetővé teszik, hogy 2006-ban 600-650 ezer sertés levágását irányozza elő a vállalat. Ennek köszönhetően a téliszalámi alapanyaga ismét saját vágásból kerül majd ki.
A húsiparban jelen lévő válság ellenére a Pick–Délhús cégcsoport növekszik. Az új vezetésnek sikerült megállítania a Pick veszteségének növekedését, a tervezett 1,5 milliárd forintos 2005. évi üzemi veszteségből közel 1 milliárd forintot még a Délhús Rt. tulajdonszerzését megelőzően szenvedett el a vállalat, az éves üzemi eredményt azonban várhatóan jóval 1 milliárd forint veszteség alá sikerül majd szorítani a vállalat közleménye szerint.
