Gazdaság

Jó évet zár a Porsche Hungaria

A Porsche Hungaria (PH) az idén december végéig 43 760 új gépkocsit értékesített a tavalyi 42 949 darab után, ami 1,8 százalékos növekedés a kismértékben visszaeső magyar újautó-piacon.

Eppel János ügyvezető igazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a PH által forgalmazott márkák tartani tudták, vagy kismértékben növelték pozíciójukat az idén, miközben az EU-csatlakozás utáni első teljes év számos nehézséget tartogatott. Az autókereskedőknek igazodniuk kellett az EU új piaci rendtartásához, és több új jogszabály is fokozta a bizonytalanságot.

Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra, hogy az év elején a hazai újautó-piac visszaesése már kétszámjegyű lett, csak az év végére konszolidálódott valamelyest. A Porsche Hungaria által forgalmazott márkák akciókkal próbálták kiegyensúlyozni a visszaesést.

Az Audi értékesítése 11 százalékkal növekedett, december közepéig elérte az 1447 darabot, amit az év során bevezetett új modellekkel, a megújuló modellpalettával magyaráznak. A prémium szegmenst nem érintette a visszaesés – mutatott rá Mátrabérci Sándor márkaigazgató.

A Seatnak meg kellett elégednie tavalyi 2,9 százalékos piaci részesedésével, ami az év végéig várhatóan 5700 eladott autót jelent, ebből december közepéig 4956 teljesült.

A Skoda 9 százalék feletti piaci részesedést tudhat magáénak, eladásai már 16 724 darabnál tartanak és az év végéig ez még nő. Ezzel a Skoda a harmadik legnépszerűbb autó Magyarországon.

A Volkswagen egy csaknem teljes modellváltáson van túl, ezzel a legfiatalabb modellpalettával rendelkezik a piacon. Az idén eddig 14 429 autót adtak el. Ferró Imre márkaigazgató szerint a következő években szükséges a márkahálózat bővítése a jelenlegi 40-ről 50 tagúra. A Volkswagen haszonjárművek eladásai elérték a 3000-et, ami 25 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Porschéból a kizárólagos forgalmazón keresztül az idén 90 darab talált vevőre, ami 12,5 százalékos növekedés. Magyarországon a szürkeimporttal együtt mintegy 140 Porsche került forgalomba az idén, ezért megnőtt a szervizigény. Emiatt a társaság új szervizpartnerek bevonását tervezi.

A PH hatodik márkája, a használtautó értékesítéssel foglalkozó Weltautó 2718 járművet értékesített Weltautó-garanciával, csaknem 60 százalékkal többet, mint tavaly. A márkakereskedők összesen 7975 használt kocsit adtak el.

A Porsche Hungaria Rt. az idén mintegy 150 milliárd forintos árbevételre számít az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint, a tavalyi 147 milliárd forint után. A csoportszintű bevétel a kiskereskedelmi forgalommal együtt megközelíti a 220 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik