Gazdaság

Gyurcsányék több uniós pénzt akarnak

Az újonnan beterjesztett uniós büdzséről konzultált a magyar politikai elit. A politikusoknak nem tetszett a britek javaslata.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint jó irányú, de nem elégséges, ebben a formában nem elfogadható javaslat az uniós brit elnökség második előterjesztése. A kormányfő erről szerdán Budapesten beszélt, az EU-csúcsot megelőző magyar konzultációs ülésen.


Konzultálnak


A 2007-től 2013-ig terjedő költségvetésre tett brit javaslat sem általánosságban, sem részleteiben nem megfelelő, nem tükrözi teljes mértékben a magyar érdekeket – tolmácsolta a miniszterelnök szavait a zárt ülésről kijövő Baráth Etele európai ügyekért felelős miniszter.


Az Országgyűlés elnöke vezetésével zajlott konzultációs ülésen a miniszterelnök és Baráth Etele mellett részt vett a pénzügyminiszter, a külügyminiszter, a parlament alelnökei, a frakcióvezetők, valamint az érintett bizottságok elnökei.


Az ülésen a miniszterelnök kifejtette: a javaslat semmit nem mozdul el a brit visszatérítés kérdésében, a szövegezés pontatlan, a Magyarországról szóló részben egészen más összegek szerepelnek, mint amit a britek a nap folyamán a sajtó számára közzétettek.


Téves számok?


Baráth szerint Magyarország azt kérte, hogy 115 euró/fő/év legyen a közép-magyarországi régió támogatása, ami szerepel is az anyagban, ugyanakkor megjelent egy 140 millió eurós tétel a híradásokban, ami jelentősen eltér a Közép-Magyarországra vonatkozó összegtől.


Szerinte cél, hogy Magyarország a 2004 és 2006 közötti időszakban kapott támogatási összeg háromszorosát kapja, nettó pozíciója pedig jobb legyen a jelenleginél. Ezen felül az is prioritás, hogy a strukturális és kohéziós alapokból járó összegekből a Magyarországnak juttatott rész kiemelkedő legyen, s az ország dobogós helyen szerepeljen.


Az ajtót nem csapják be


„Mindenféleképpen szükség van EU-költségvetésre, de a jelenlegi javaslat annak jó, aki nem akar megállapodni. (…) Ha nincs költségvetés, marad a brit visszatérítés. (…) Az ajtót nem csapjuk be, mi tárgyalni megyünk, célunk, hogy lehetőleg most legyen költségvetés” – idézte a miniszterelnököt az európai ügyekért felelős miniszter.


Nem tartható


Gyurcsány ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az ellenzék elmúlt napokban hangoztatott véleménye sem tartható. Baráth szerint irreális dolog azt mondani, hogy a tagállami befizetéseknek a nemzeti jövedelemhez (GNI) viszonyított arányát 1,19 százaléka alatt nem szabad elfogadni, hiszen az előző, luxemburgi EU-elnökség javaslata is már csak 1,06 századot tartalmazott.


A reális az 1,03 és az 1,06 közé esik, de ez nem Magyarország döntésétől függ – tette hozzá Baráth.


Elvenne?


Pokorni Zoltán fideszes frakcióvezető-helyettes szerint is elfogadhatatlan a szerdán előterjesztett második brit költségvetési javaslat, mivel 750-770 milliárd forintot venne ki a magyar emberek zsebéből.


A politikus elfogadhatatlannak nevezte az agrártámogatások brit átszervezési javaslatát, ami álláspontja szerint még jobban nehezítené a magyar gazdák amúgy sem rózsás helyzetét. Szerinte ez a megosztott Európa konzerválását jelentené, s továbbra is fennmaradna a régi és az új tagállamok közötti szakadék.


Nemzeti közmegegyezés kell!


Pokorni Zoltán azt javasolta a kormányfőnek, hogy azt a nemzeti közmegegyezést képviselje, amely kialakult az EU 2007-2013-as költségvetése ügyében. Megfogalmazása szerint ez az a ritka példa, amikor szocialista politikusok, fideszesek és liberálisok egyetértenek, ahogy a magyar nép által megválasztott európai parlamenti magyar képviselők is teszik.


Feszültséget gerjeszt


Az uniós költségvetésre vonatkozó második brit javaslat legfeljebb arra jó, hogy a 10 újonnan csatlakozott ország között is feszültségeket gerjesszen, és Magyarország számára elfogadhatatlan – mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerda este az MTI-nek.


Szerinte a főösszeg minden politikai és gazdasági realitást nélkülöz, és veszélyezteti az uniós költségvetés elfogadását, tehát nem szolgálja Magyarország érdekeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik