Gazdaság

A nemzetbiztonságiak vizsgálják a BA Rt. magánosítását

Az ÁPV Rt. megerősítette, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálódik a Budapest Airport Rt. magánosításának ügyében.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez (ÁPV) megkeresés érkezett a Nemzetbiztonsági Hivataltól a Budapest Airport Rt. privatizációja során a repülőtér üzemeltető társaságnál történt üzleti információk esetleges kiszivárogtatása miatt – mondta az MTI-nek Oravecz Péter, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója. Ezzel megerősítette a Népszabadság hírét, hozzátéve, hogy a privatizációs szervezet mint a BA Rt. tulajdonosi jogainak gyakorlója, belső vizsgálatot kezdeményezett.

A vizsgálatot a BA Rt. folytatja le. Az eredményről tájékoztatja a tulajdonost, és ezt követően tájékoztatják majd a közvéleményt is – mondta kommunikációs igazgató.

A Népszabadság kedden számolt be arról, hogy információi szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálódik a Budapest Airport Rt. magánosításának ügyében. A lap úgy tudja, az NBH arról értesítette az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezetését, hogy a Ferihegy nemzetbiztonsági ellenőrzése nyomán olyan információkhoz jutott, melyek szerint a Budapest Airport Rt. néhány munkatársa üzleti titkokat juttatott médiumokhoz, amelyek alkalmasak lehettek volna a tranzakció megakadályozására, illetve a potenciális vevők „elijesztésére”.

A lap emlékeztet rá: a repülőtér kiemelt nemzetbiztonsági védelemben részesül, a hivatal ezzel összefüggésben jutott nyomára a bizalmas információk kiszivárgásának. A lap tudomása szerint az ÁPV Rt. az ügyben azonnali belső vizsgálatot kezdeményez a Budapest Airport Rt.-nél.

Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár az MTI-t emlékeztette, hogy általában nem szokott válaszolni a műveleti munkára vonatkozó, vagy azzal kapcsolatos feltételezésekre.

Ezúttal azonban annyit mondhatok, hogy ha a Nemzetbiztonsági Hivatal törvénysértő cselekmény gyanújára bukkan, akkor megteszi az ezzel kapcsolatban szükséges lépéseket – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik