Gazdaság

Nem várható áttörés a WTO-csúcsértekezleten

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 149 tagországának részvételével Hongkongban megkezdte csúcsértekezletét. A kereskedelmi miniszterek általános megítélése szerint nem várható áttörés a kereskedelmi tárgyalásokon.

A világkeresdelem élénkítésének kérdéseiről, a behozatali korlátozások enyhítéséről és a vámok mérsékléséről tárgyalnak a résztvevők, miközben Hongkong utcáin mintegy ezer, többnyire dél-korai tüntető tiltakozott kedden a WTO ellen, és a mezőgazdasági piac megnyitásának szándéka ellen. Attól tartanak a demonstrálók, hogy a mezőgazdasági piacok megnyitása tönkretenné életkörülményeiket. A rendőrség kordont vont a tanácskozás színhelye köré, hogy elejét vegye a korábbi WTO-tárgyalásokat kísérő erőszakos cselekményeknek.

A tanácskozás célja, hogy 2006 végére egy globális kereskedelmi megállapodás alapjait lerakják, erre azonban a mezőgazdasági kereskedelmet érintő ellentétek miatt alig van esély.

Az EU makacskodik

Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa hétfőn megerősítette: az EU Hongkongban nem tesz új ajánlatot a mezőgazdasági importvámok csökkentésére, ahogyan azt sokan követelik. Mandelson szerint a konferencián új határidőt kell kitűzni a jövő év elejére egy határozattervezet létrehozására, amely felöleli a tárgyalási forduló összes fontos elemét. Hasonlóan nyilatkozott időközben az uniós mezőgazdasági miniszter, Mariann Fischer Boel is. Mandelson ugyanakkor hangsúlyozta: az EU addig nem tesz semmit, amíg más, főként fejlődő országok nem mutatnak nagyobb készséget iparitermék- és szolgáltatási piacaik megnyitására.

Brazília viszont, amely Indiával együtt vezeti a fejlődők G-20-as országcsoportját, éppen fordítva látja: mint képviselői mondják, készek a haladásra a szolgáltatások és ipari termékek piacának megnyitásában, de szerintük a mezőgazdasági kérdésekben kell először lépni.

Megegyezést sürget az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok és Brazília képviselői hétfőn elmondták, fel lehetne darabolni a problémákat, például azt szeretnék, hogy az EU-val ezen a héten – vagyis Hongkongban – egyetértésre jutnának azon „érzékeny” mezőgazdasági termékek számának korlátozásában, amelyeket az új világkereskedelmi megállapodásban majd kizárnak a legnagyobb vámcsökkentésre előirányzott cikkek köréből, függetlenül attól, mekkora lesz a vámcsökkentés.

Rob Portman amerikai kereskedelmi főtárgyaló szerint Hongkongban nem kerülhetik el a nehéz választásokat, hogy megegyezést érjenek el a mezőgazdasági kérdésekben, amelyek kezdettől fogva a 2001 őszén kezdett mostani, úgynevezett dohai kereskedelmi forduló magvát képezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik