Gazdaság

Gyurcsány építkezne

Ha az ország előre akar jutni építkezni kell, akár olyan áron is, amennyibe az autópályák kerülnek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szombaton Szegeden, az M5-ös új autópálya-szakaszának átadó ünnepségén.

„Nincs Európában még egy olyan ország, ahol egyszerre építenek négy autópályát” – mondta a miniszterelnök az M5-ös autópálya Szeged és Kiskunfélegyháza közötti 45,4 kilométeres szakaszának átadásakor. Szeged szombaton egész napos programsorozattal ünnepli az M5-ös autópálya elkészültét, amin a kormányfőn kívül Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter is részt vesz.

Jövő héten átadjuk az M0-ást, építjük az M7-est, amely 20 kilométer híján jövő év végéig elkészül a határig. 2006 tavaszáig az M5-ös eléri az országhatárt, épül az M6-os Érd és Dunaújváros, illetve az M0-ás és Érd között, az M3-as pedig jövő év végéig ér el Nyíregyházáig és Debrecenig – közölte a kormányfő.

A politikus szerint ha épül, fejlődik, növekszik az ország, ki fogjuk nőni a költségvetés hiányát is, „mert nem hiányból épül az ország, hanem ezekből az utakból, és az utak mentén elinduló vállalkozásokból, a vállalkozások teremtette munkahelyekből”. A hazafias magatartás, az igazi patrióta magatartás az, ha az ember nem beszél, hanem cselekszik – hangsúlyozta a politikus.

Megígértük, hogy Európa egyik legdrágább fizetős autópályájából először is matricás autópályát csinálunk. Megígértük és megtettük – nyomatékosította Gyurcsány Ferenc. Megígértük, hogy elhozzuk az autópályát Szegedig, nem beszéltünk róla, hanem építettük a pályát – közölte a miniszterelnök.

Hozzátette: most azt ígérjük, március végéig elvisszük az autópályát a határig. „Ahogy megtartottuk korábbi ígéreteinket, megtartjuk ezt is, március végéig ez a pálya el fogja érni a határt” – jelentette ki a politikus.

Az előzetes programhoz képest 3 héttel hamarabb, december 10-én, szombaton érkezett Szegedre az M5-ös autópálya, ekkorra készül el a Szeged és Kiskunfélegyháza közötti szakasz. A város ennek örömére meghallgathatja a Republic zenekar koncertjét, de lézershow és tűzijáték is színesíti a napot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik