Mivel nem tartalmazza a szakmai szervezetek ajánlásait, problémás lesz a havi munkáltatói adatszolgáltatás bevezetése – írja a Napi Gazdaság. Egy módosító javaslat szerint a havi és negyedéves bevallóknak először május 12-i határidővel kell havi adatokat szolgáltatniuk, a többi adózó pedig 2007 januárjáig lép be a rendszerbe. Ez utóbbi körbe tartoznak az evázó cégek is.
A szakmai szervezetek képviselői szerint azonban legalább egy negyedévvel el kellett volna tolni a havi és negyedéves bevallók belépését is, mivel sem a cégek, sem az adóhatóság nem lesz megfelelően felkészült áprilisra.
Az adóhatóság szerint az első kör 30 ezer céget érint.
Az elektronikus rendszerbe – az Elektronikus Kormányzati Központba – való belépés egy okmányirodában történt regisztráció alapján zajlik. A folyamatot az adóhatóság ütemezi, a nem havi és nem negyedéves bevallókat a hatóság elnöke értesíti majd levélben, hogy mikor regisztrálhatnak. A regisztrációt a cégek állandó meghatalmazottjai, vagyis a könyvelőirodák is megtehetik úgy, hogy önmagukat regisztrálják, majd ők adják le megbízóik adatait.
Van még egy másik probléma is az elektronikus adatszolgáltatással. Ugyan a tervezet szerint nem terheli anyagi felelősség a könyvelőt, ha önhibáján kívül történt a mulasztás, a bizonyítás felelőssége azonban az övé. A lap szerint emiatt a könyvelőirodák nagy része nem vállalja majd aláírási jogosultsággal együtt a képviseletet, hanem megbízóik pin-kódját használja.
