Kerülni
Két budai kerületben hétfőtől nem közlekedhetnek a 12 tonnás teherautók, a kamionok a budai alsó rakpart és a Hungária körút felé találnak majd alternatív közlekedési lehetőséget. A Margit híd alatt azonban magasságkorlátozás van, s emiatt a felső rakpartra kell felhajtaniuk. A számukra elzárt övezetben lévő forgalmas kereskedelmi létesítményeket csak útvonalengedéllyel közelíthetik meg a nehézgépjárművek. Az ehhez szükséges behajtási engedélyt a kerületi egyeztetések után a főpolgármesteri hivatal adja ki.
A kamionok útvonal-szabályozó rendszere nagyon jól működik Pesten – mondta el a FigyelőNet kérdésére Mózes Antal, a fővárosi önkormányzat forgalomtechnikai alosztályának vezetőhelyettese. Itt a Nagykörút és a Duna között kitiltották a 3 tonnánál nagyobb teherautókat, illetve a Duna és a Hungária körút közti szakaszon a 12 tonnás teherszállítók nem haladhatnak át. Ugyanez a gyakorlat bevált Dél-Buda esetében is, ahol szintén nem közlekedhetnek a 12 tonnás szállítókocsik.
Valami elkezdődött
Ezen felbuzdulva, a helyi önkormányzat kérésére ezt a rendszert hétfőtől a második kerületben is bevezetik, ezzel pedig Óbuda is érintetté vált. Ahhoz ugyanis, hogy egy megfelelő főútvonalat találjanak, részben a III. kerületben is be kellett vezetni a szabályozást. Az óbudai önkormányzatnál a FigyelőNet kérdésére elmondták, hogy Tarlós István polgármester örül az intézkedésnek, bár kissé koncepció nélkülinek tartja a szabályozást. Ennek ellenére úgy véli, ha kicsit megkésve is, de végre valami elkezdődött.
Alkalmatlan utak
Mózes szerint a II. kerület kezdeményezésének az oka az volt, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kamionforgalom a Margit kőrúton és a hegyi útvonalakon. Ugyanis az Észak- és Dél-Buda közti forgalom csak a budai körút irányában biztosított, míg Pesten ennek elkerülésére ott van a Hungária körút. Horváth Csaba, a II. kerület polgármestere a FigyelőNet megkeresésére elmondta, hogy a lakosság kérésére indították el évekkel ezelőtt a folyamatot. Szerinte ugyanis a kerületben olyan útvonalakon közlekedtek a kamionok, amelyek szerkezetileg alkalmatlanok ekkora teher elviselésére.
Nagyon bonyolult
Mózes elmondta, hogy engedélyt csak azok kapnak a tiltott útvonalakra, akiknek igazolhatóan az érintett területen van az úti céljuk. Az ellenőrzést a rendőrség végzi majd.
Az engedélyre szóló kérvényt a fővároshoz kell benyújtani, amit onnan továbbítanak jóváhagyásra a kerületnek. A válasz megérkezése után az engedélyt a fővárosi önkormányzat adja ki.
Nem értik
A fuvarozók egyrészről megértik, hogy szabályozza a kamionforgalmat a város, azt viszont nem értik, hogy miért decemberben vezették be a tilalmat – mondta a FigyelőNet megkeresésére Peredi Péter, a Fuvarozók Országos Szövetségének. Az engedélyek beszerzésének költségei ugyanis nem várt kiadást jelentenek az év végi elszámolásban. Peredi szerint szerencsésebb lett volna időben meghirdetni, és csak a jövő év elejétől bevezetni a szabályozást.
Peredi azt is fájlalta, hogy az önkormányzat sem a díjakról nem értesítette a fuvarozószervezeteket, sem a döntés-előkészítésbe nem vonta be őket.
Régóta készültek
Horváth Csaba polgármester ugyanakkor elmondta, hogy már évekkel ezelőtt megindult a tárgyalás a kérdésről, majd tavaly fogalmazódott meg a konkrét szándék, amit tett követett, s hozták meg végül a rendeletet. A fővárosi önkormányzatnál ezt követően pedig közel egy évet vett igénybe a szükséges döntések meghozatala, illetve a táblák kihelyezése. Vagyis volt idő a felkészülésre.
