Járai Zsigmond a legnagyobb európai hitelminősítő bejelentésére reagálva kifejtette: a magyar gazdaság kétségtelenül fejlődik, kedvező a működőtőke-beáramlás, emellett bőséges és alacsony – 2,2–4 százalék – kamatú a hitelkínálat a nemzetközi pénzpiacon. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint remélhető, hogy a leminősítés „jelentős mértékben nem tartja vissza a befektetéseket”.
Járai Zsigmond fő teendőként továbbra is az államháztartás mélyreható reformját jelölte meg. Úgy vélte, annak „mielőbbi meglépése elegendő lenne az euróbevezetés kritériumainak teljesítéséhez, a gazdasági versenyképesség növekedéséhez”.
Veres: az alapkamat a növekedés gátja
A régióban Magyarországon a legmagasabb az alapkamat, ami a gazdasági növekedés egyik korlátja – mondta Veres János pénzügyminiszter az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt. A politikus úgy vélte, a kamatszint 2008-ig folyamatosan csökkenhet, így hazánk valamennyi maastrichti kritériumot betartja majd.
A Budapest Airport magánosításáról szólva a pénzügyminiszter azt mondta: a privatizációs szervezet még a héten nyertes hirdet, így a privatizáció még idén lezárulhat. Veres szerint többet is adtak volna a ferihegyi reptér üzemeltetéséért, ha az ügylet nem vált volna politikai kérdésé.
Varga: szégyen a leminősítés
A költségvetési bizottság fideszes elnöke szerint szégyenletes a Fitch Ratings keddi leminősítése, mert az unióhoz újonnan csatlakozott országok közül hazánk besorolása a legrosszabb.
A volt pénzügyminiszter megerősítette: pártja ellenzi a Budapest Airport magánosítását.
