Csupán fél évre vagyunk a választásoktól, és a jámbor honpolgárnak némely politológusok kommentárjait hallgatva, eszmefuttatását olvasva eszébe ötlik róluk a mondás: érteni ugyan nem értem, de magyarázni azért tudom. Hogy azonban e jeles szakma művelőinek sommás elítélése mekkora hiba lenne, ékesen bizonyítja Kéri László Választástól népszavazásig című kitűnő munkája. A neves szerző e „meditatív elemző krónikája” az országunkban bekövetkezett politikai változásokat 2002 januárjától 2004 decemberéig követi nyomon. Az eseményekhez fűzött módfelett érdekes magyarázatai, széljegyzetei, értelmezései olvastán óhatatlanul felvetődik a kérdés: mennyiben érvényesek a vizsgált 36 hónap történéseinek tanulságai a fordulatokban gazdag 2005-ös év végéhez közeledve?
A válasz egyértelmű: Kéri László számos megállapítása, véleménye ma is helytálló. Következésképpen fejtegetései nagyban segítik az érdeklődő olvasót, hogy jobban eligazodjon a hazai politika útvesztőjében. Mi több, hasznos útbaigazítást is kaphat a közeledő újabb erőpróba néhány valószínű jellemvonásáról. S ha az „eredményt” még a legbátrabbak sem tudják megjósolni, könyvünk egyértelműen alátámaszt fontos következtetéseket. Miként a legutóbbi „totális” kampány is bizonyította, most is számolnunk kell például a média szükségszerű felértékelésével és felértékelődésével. Ezzel együtt jár a politikai kommunikációban a személyiség meghatározó szerepe, méghozzá úgy, hogy „a politikus személye válik üzenetté”, szinte mindegy, mit mond. A lényeg tehát a politika színpadán szereplők számára „a médiaképesség, a megjeleníthetőség, a tömegek által könnyen, gyorsan fogyasztható szimbólumok szünet nélküli kitermelése, produkálása”. Az sem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy „a szétszabdalt, tartalmilag széttöredezett politikai tudatú magyar társadalom egyharmada konfliktusos időszakokban az antikommunizmus jelszavával hatékonyan egyesíthető-egységesíthető”. S még valami: a legutóbbi kampány azt is tanúsította, hogy kritikus időszakokban „a politikai hisztériakeltésnek lényegében nincs korlátja”. A jelenlegi politikai osztály tudniillik alkalmatlan arra, hogy kiélezett konfliktushelyzetekben fellépjen a politikai hisztériákkal szemben.
Kéri László fejtegetései – szerencsére – bizonyítékul szolgálnak arra is, hogy a konfrontatív politika nem jár feltétlenül a kezdeményezői által elvárt eredménnyel. Ebben pedig az is közrejátszhat, hogy mindmáig megoldatlan: kedvezőbb-e a jobboldalnak, ha egyetlen nagy pártba tömörül, vagy ha „több párttal fedik le a tarka, sokszínű bázist”. Ami pedig a „másik oldalt” illeti: a jövőt meghatározó talán legfontosabb események kiindulásaként elfogadható szerzőnk vélekedése: „az új magyar demokrácia 15 évének legmeghökkentőbb és leglátványosabb eseménysorozata a Medgyessy-Gyurcsány kormányváltás volt”, jóllehet, az MSZP Gyurcsány jelölésével meglepően nagy kockázatot vállalt. A jelek szerint ez kifizetődő volt.
Hol is tartunk most? Ott, ahol a múlt év végén: az erőviszonyok a két fél között nagyjából kiegyenlítődtek. Sok minden múlik ezért a kampányon, amelyben nagy szerepe lehet éppen a múlt tapasztalatai szerint – és ettől óv Kéri László – „a társadalmi tévhiteknek, a fals tömegérzelmeknek, az irracionális mozzanatoknak”. Óriási tehát a politikusok felelőssége, mivel a verseny nyílttá vált, s ez ideig semmi sem dőlt el, még bármi megtörténhet.
Kéri László: Választástól népszavazásig • 432 oldal • Kossuth Kiadó, 2005 • Ára: 2800 forint
