A Liga Szakszervezetek követelik a munkaügyi normák és rendelkezések betartását a Magyar Suzuki Rt.-nél és a szervezet kéri a menedzsmentet, gondolják át munkaügyi kapcsolataik szervezését és intézési módjait – mondta a szervezet elnöke csütörtökön, az esztergomi Suzuki gyár előtti tüntetésen, ahol petíciót adtak át a gyár vezetésének.
A Liga 150 tagja a gyár bejáratától 300 méterre egy buszfordulóban rendezte meg tüntetését, mivel ez volt a gyárhoz legközelebbi közterület. A tüntetők a szervezet zászlaját lobogtatva füttykoncerttel és kereplőkkel hívták fel magukra a műszakváltáskor a gyárba igyekvő munkások figyelmét és szórólapot osztottak néhány embernek, akik nem munkásbuszon, hanem gyalog érkeztek dolgozni.
A szórólapon „A mi autónk, a mi munkavállalónk” cím alatt követelték, hogy a magyarországi munkaadók biztosítsanak emberi munkakörülményeket a dolgozóknak. A jelszavak között szerepelt a következő: A vállalat ne a bírságot, hanem a munkavállalókat fizesse meg!”.
A Liga elnöke, Gaskó István emlékeztetett rá, hogy a Suzukit elmarasztalták túlmunka, ki nem adott pihenőnap és szabadság pénzzel való megváltása miatt. Az eljárás ellen a cég sem tiltakozott, a bírságot megfizette.
Az elnök elmondta, tudomása van arról, hogy a Suzuki technikai fejlesztései előreszaladtak a szociális beruházásokhoz képest. Magyarán, az új szalagok mellett nincs elég illemhely a dolgozóknak – tette hozzá.
Gaskó István hangoztatta, ahogy a Suzuki a termékeknél szükségesnek látja a modellváltást, úgy a termelés szervezésénél is szükség lehet erre. Lehet, hogy ez lesz a leghamarabb megtérülő befektetés – tette hozzá.
A petíciót a Suzuki kommunikációs vezetője, Tihanyi Tamás vette át. Elmondta, a tüntetés oka egy augusztusban született névtelen levél, amelyért a gyárban senki nem vállalta a felelősséget. Hozzátette, hogy az abban leírt panaszok egy részét a Suzuki orvosolta és a munkaügyi ellenőrzés után kiemelt figyelmet fordítanak a szabadságok kiadására és a munkaidő betartására.
