Ács János, a HM Currus Rt. vezérigazgatója elmondta: a tervek szerint a HM 2005 és 2010 között összesen kilencmilliárd forintot költ el a korszerűsítései programra, ugyanakkor a konkrét feladatokat és számokat évenként határozzák meg. Első ütemben, az idei évre a HM 629 millió forint értékű megbízást adott a HM Currus Rt.-nek, a program folytatása pedig nagymértékben függ majd a haderőfejlesztésre szánt költségvetési források nagyságától is.
A program keretében a gödöllői cégnek várhatóan 215 páncélozott járművet kell majd korszerűsítenie, ám a pontos darabszám is változhat még a szükséglettől, illetve a költségvetési lehetőségektől függően. A modernizáció keretében a HM Currus Rt.-nek a javítási-felújítási munkálatok mellett új eszközökkel kell felszerelnie a járműveket, továbbá átalakításokat kell végrehajtani a különböző területeken való felhasználáshoz, illetve ezt megelőzően gondoskodnia kell az egyes prototípusok elkészítéséről is.
A honvédség harckocsijainak javításáról hosszú idő óta a HM Currus Rt. gondoskodik, és a cég számos alkatrészt is gyárt. A HM Currus Rt. kapott megbízást a Magyarország által az iraki hadsereg részére felajánlott 77 T–72-es harckocsi felújítására is.
