A magyarországi hírközlésben a mobiltelefon-piacon a legélesebb a verseny: jelenleg a három magyarországi mobilszolgáltatónak 9,1 millió ügyfele van és a három szolgáltató összesen közel 100 különféle előfizetéses és kártyás csomagot kínál ügyfeleinek, melyek összehasonlítása meglehetősen nehéz. A hívási tarifák mérése eltérő az egységnyi idő különbözősége miatt, a másodpercalapú számítástól a többperces egységként számított időig terjed. Emellett a csomagok összehasonlítása sokszor azért is nagyon nehéz, mert sem a reklámok, sem a szolgáltatók honlapja nem nyújt kellő támogatást a megfelelő tájékoztatáshoz.
Pataki Dániel, az NHH elnöke rámutatott arra, hogy a felmérések szerint a felhasználók döntéseiket leginkább az ár alapján hozzák.
Csak becsléseket ad
A www.tantusz.nhh.hu címen elérhető mobiltarifa-összehasonlító rendszer a tarifacsomagok mintegy 300 változatának legfontosabb elemeit veszi figyelembe, mondta Juhász Károly, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője. Juhász elmondása szerint a programban szereplő díjtételeket folyamatosan frissítik, hogy mindig naprakész adatbázis álljon a felhasználók rendelkezésére, de kiemelte azt is, hogy a program nem alkalmas a szolgáltatók számláinak ellenőrzésére, és csak becsléseket ad a változó paraméterek miatt.
A Tantusz eredményes használatánál ajánlott a már meglévő számlák vagy a telefonálási szokások alapján kiválasztani a legfontosabb adatokat, azaz a hívási irányokat, hogy mely vezetékes vagy mobilhálózatokba telefonál, hogy mikor és milyen hosszan teszi ezt, valamint a küldött SMS-ek és MMS-ek számát, illetve a WAP- és GPRS-forgalmat is.
A program a várható költségek becslésénél csak a legfontosabb, széles körben elérhető és elterjedt, a gyakran, sokak által használt szolgáltatások díjelemeit veszi figyelembe. Az adatok bevitele után kiválasztja a három hazai szolgáltató két-két, a felhasználónak legkedvezőbb ajánlatát, a bevitt adatok alapján megbecsült havi költségek szerint.
A tudatos fogyasztói döntésekért
A Tantuszt az NHH, és azon belül a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének Hivatala a tudatos fogyasztói döntések támogatása érdekében dolgozta ki. Az MTI információi szerint a szoftvert közbeszerzési eljárás keretében bruttó 3,5 millió forintból fejlesztették.
