Gazdaság

A kormány garantálja a 2010-es eurót

A kormány elfogadta és csütörtökön be is nyújtja az Európai Uniónak Magyarország felülvizsgált konvergencia programját, amely 2008-ra garantálja a maastrichti kritériumok teljesítését és az euró akár 2010-es bevezetését - jelentette be a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Batiz András.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a jövő évi 1,4 százalékos hiánycsökkentés után 2007-ben és 2008-ban is ugyanekkora mértékben csökken majd az államháztartás hiánya. 2008-ra 3,4 százalékos hiánnyal kell számolni, és ez a nyugdíjreform figyelembevételével 2,9 százalékra csökken. Ezzel párhuzamosan 2008-ban 60 százalék alatt lesz az államadósság mértéke és az elvárt szinten az infláció, így beléphetünk az euró előszobájába, és lényegében csak döntés kérdése, hogy 2010-től euróval fizethetünk-e Magyarországon – fogalmazott Batiz.

A programban szerepelnek azok a területek, amelyeken érdemi reformokat kell végrehajtani, ilyen az államigazgatás, az egészségügy és a közoktatás területe. A program 2008-ig 4 százalék feletti bruttó nemzeti össztermék-bővüléssel számol.

Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője közleményében úgy reagált az MTI-nek: hiába figyelmeztet az Európai Unió rendszeresen az egyre nagyobb hiányra, „a kormány továbbra is csodát vár, és olyan konvergencia-programról álmodozik, amelynek végrehajtása a gazdasági elemzők, az uniós szervek és a befektetők szerint is lehetetlen, vagy gyakorlatilag végrehajthatatlan”. Nógrádi Zoltán úgy véli, hogy a kormány „tehetetlenségének, tapasztalatlanságának és alkalmatlanságának” is nagy szerepe van abban, hogy az unió soros elnöke 2007-től csökkentené az új tagállamok, köztük Magyarország pénzügyi támogatását, hiszen Nagy Britannia arra hivatkozik, hogy a 2004-2006 közti időszakban rendelkezésünkre álló uniós pénzt sem használtuk fel. Ez sajnos igaz – állapítja meg a politikus, aki szerint a kormány a „költségvetés kozmetikázása céljából” a már átutalt uniós pénzeket sem fizeti ki időben a magyar pályázóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik