Egy képviselői figyelmetlenség miatt buktak a jövő évi költségvetési főösszegekről szóló keddi szavazáson 1,75 milliárd forintot a települések. Az SZDSZ-es Gulyás József ennyi pénzt javasolt ugyanis a helyhatóságok településüzemeltetési, -igazgatási és sportfeladatokat szolgáló normatívájának emelésére. A képviselő az EU integráció fejezettől kívánt elvonni juttatást, és a írásbeli indoklásban meg is jelölte, hogy, hol látná szívesen a pénzt. Ugyanakkor az átcsoportosításban mérvadó táblázatban nem jelölte meg azt a helyet, ahova az elvonásokat könyvelni kellene.
Az idén – a sporttevékenység támogatása nélkül – 1254 forintos lakosonkénti értéken meghatározott normatívát a pénzügyi tárca 1400 forintra kívánta megemelni, a képviselő ennek növelésére tett javaslatot. Módosító indítványát ugyan 212 igen, 128 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett jóváhagyta az Országgyűlés, de mivel a honatya, vagy stábja a többletforrás új helyét megjelölő táblázat nélkül adta le a módosítót, így az nem lépett hatályba, talált pénznek minősült, és a költségvetés hiányát csökkentette.
Az egész szavazás elcsúszhatott volna
A költségvetési bizottság keddi ülésén egy ideig úgy tűnt, hogy ez az egyetlen tétel akár az egész főösszeg-elfogadási folyamatot is feltarthatja. De végül a szocialisták nem álltak ki az új módosító beadását és ezáltal egy új főösszeg meghatározását kérő szabad demokraták mellett. Bár Hargitai János Fidesz-képviselő hozzászólásában még egy gyors megoldás megtalálása mellett érvelt, végül az ellenzéki képviselők tartózkodtak az ügyrendi indítványról szóló szavazáson.
Információink szerint a szocialisták nem zárkóznak el egy „második körös”, azaz fejezeten belüli átcsoportosítástól, de a javaslat másik elemét, az 500 fő alatti települések legfeljebb 5 millió forintos támogatását aggályosnak tartják. Azonban tekintve az önkormányzati fejezetben a működés veszélyeztetése nélkül szinte elképzelhetetlen átcsoportosítási opciókat, az 1,75 milliárdot az önkormányzatok nyugodtan tekinthetik a veszett fejsze nyelének.
További vesztesek: bíróságok, ügyészség
A módosítókról szóló keddi szavazás további nagy vesztesei között találhatjuk a bíróságokat és az ügyészséget. Ez azonban nem okozott semmilyen meglepetést, mivel szinte hagyományszámba megy már, hogy a kormány a költségvetésüket maguknak meghatározó jogalkalmazó szervek büdzséjét a javasolthoz képest alaposan visszavágja. A bíróságok 19,2 milliárd forinttal kapnak kevesebbet, mint a 83,7 milliárd forintos támogatási kérelmük.
Arányaiban az ügyészség sem járt jobban, itt 4,39 milliárd forinttal ítéltek meg kevesebbet a képviselők a kért 33,3 milliárd forintnál. A módosítások nyomán a területfejlesztési keret esett el 2 milliárd forinttól, illetve az uniós integráció a már említett 1,75 milliárd forinttól. A harmadik nagy kormányon belüli vesztes a Belügyminisztérium és intézményei. Itt 1,23 milliárd forinttal kisebb apanázzsal kalkulálhatnak a tervezettnél
Kétes értékű győzelmek
A számok alapján 24,22 milliárd forintos növekményükkel a helyi önkormányzatok lettek a költségvetési vita nyertesei, ez az összeg azonban jórészt csak visszaállítani tudja a pénzügyi tárca által az ideihez képest is megkurtítani javasolt normatívákat. Bővül még a Külügyminisztérium kerete, ahol egy nagy átsorolás, a külképviseleti hálózat újbóli megkaparintása adja a 2 milliárdos bővülés derékhadát.
A gazdasági tárca még vérveszteségei ellenére is 1,2 milliárd forinttal kiegészített kasszából gazdálkodhat, míg az oktatás és kultúra 1,3-1,3 milliárddal kap többet. A jövő évre tervezett hiány így az eredeti javaslatnál 2,3 milliárd forinttal lesz kisebb, és a pénzügyi tárca várakozásai szerint az önkormányzatok nélkül számolt államháztartási hiány pénzforgalmi szemléletben az idei 1023 milliárd forint után eléri 1531 milliárd forintot.
