Mike Clasper, a BAA vezérigazgatója az Institute of Economic Affairs londoni gazdaságelemző központ szerdai, „A légi közlekedés jövője” című szakkonferenciáján azt mondta: ahhoz, hogy a BAA-hez hasonló magánvállalatok elkötelezzék magukat az infrastrukturális beruházásokhoz szükséges jelentős összegek befektetése mellett, megfelelő szintű bizonyossággal tudniuk kell, hogy befektetésük biztonságban van.
A BAA a kereskedelmi kockázatokat tudja kezelni, hiszen magánvállalat; több százmillió, esetleg több milliárd fontos tőkebefektetési programok esetén ahhoz van szüksége biztosítékra, hogy a politikai és a szabályozói kockázat elfogadható szintű legyen, mondta a világ legnagyobb repülőtér-működtetőjének első embere.
A Budapest Airport ellenőrzésének megszerzése komoly befektetést fog igényelni, és utána kötelezettséget kell vállalni a repülőtér teljesítménynöveléséhez szükséges beruházásokra is. Ilyen nagyságú döntéseket még a BAA-hez hasonló méretű vállalatok is csak akkor hoznak, ha úgy gondolják, hogy az adott kormány komolyan veszi a külföldi befektetések vonzását és megtartását, és a jövőbeni kormányok is tiszteletben tartják e befektetéseket, mondta a BAA vezérigazgatója.
„Úgy gondoljuk, hogy a magyar kormány rászolgál e bizalomra, akkor is, ha ezek a kérdések politikai ellentmondásokat kavarnak”, tette hozzá.
