Gazdaság

Veres: tartósan 4 százalék felett a növekedés

A bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedévi alakulásáról közölt 4,5 százalékos KSH előzetes adat azt jelzi, hogy megalapozott a kormány idei 4,2 százalékos GDP-növekedési prognózisa – mondta Veres János pénzügyminiszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

A magyar gazdaság növekedési üteme 3 százalékponttal gyorsabb az Európai Unió régi 15 tagjának átlagánál – jelentette ki Veres János. Hozzátette: 1997 és 2004 között átlagosan 4,27 százalékkal bővült a magyar gazdaság, s ezzel az első helyen áll a visegrádi országok között.

Az idei és a jövő évi GDP-növekedés megítélésében szinte teljes az összhang a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között, mivel a 2005-ös prognózis mindkét esetben 4,2 százalék, a 2006-os pedig 4,0-4,5 százalék illetve 4,5 százalék – rögzítette a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy az OECD, illetve az EU-bizottság előrejelzése is hasonló. (Az EU-bizottság még a régi módszertan szerint jelzett 3,7 illetve 3,9 százalékos GDP-növekedést 2005-2006-ra, amely 0,4-0,5 százalékponttal emelkedik az új módszertant figyelembe véve.)

Az eredetileg benyújtotthoz képest a jövő évi költségvetés maximum 20-20 milliárd forinttal változik mind a bevételi, mind a kiadási oldalon, a tervezett államháztartási hiány viszont nem módosul, az a GDP 4,7 százalékát teszi ki – jelezte a pénzügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik