Gazdaság

Koreai légitársaságokat csábít a Budapest Airport

A Budapest Airport Rt. a dél-koreai Korean Airrel tárgyal arról, hogy a légitársaság prágai járatai bővítése helyett indítson budapesti járatokat. A FigyelőNet információi szerint a gazdasági tárca is lobbizik egy Szöul–Budapest járatért.

Kepecs György, a Budapest Airport Rt. igazgatóságának elnökhelyettese kedden Budapesten a Magyar–koreai Társaság üzleti rendezvényén elmondta: a Ferihegyi repülőteret üzemeltető BA Rt.-nek az a célja, hogy legalább heti három menetrend szerinti járatot üzemeltessen a Korean Air Budapestre, és cargotevékenységének európai központját is itt alakítsa ki.

A BA Rt. vezetői két év óta folyamatosan tárgyalnak dél-koreai légitársaságok Magyarországra csábításáról. A Korean Air, a világ egyik legnagyobb légitársasága, amely a cargotevékenységben az első, az elmúlt évben azért választotta Prágát, mert a cseh nemzeti légitársaság a koreaival együtt a SkyTeam tagja – magyarázta Kepecs György.

Magyarországra tavaly mintegy 43 ezer dél-koreai turista érkezett. Több mint 20 koreai társaság telepedett meg Magyaroszágon, és a Hankook gumiipari cég nemrégiben bejelentett beruházásával együtt a dél-koreai tőkebefektetés nagysága eléri az egymilliárd dollárt – tájékoztatta a résztvevőket Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára, aki a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy korábban már több alkalommal is tárgyalt az Asian Air és a Korean Air képviselőivel egy Budapest–Szöul járat indításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik