Csütörtökön lép hatályba az a jogszabály, amely szerint a gyártók kötelesek gondoskodni a lakosságnál feleslegessé vált, illetve lejárt gyógyszerek és csomagolásuk hulladékként való begyűjtéséről, ártalmatlanításáról – írja a Napi Gazdaság. Mindezt a tevékenységet a vállalatok egy közös koordináló szervezeten keresztül végzik, az egész folyamatot a gyártók finanszírozzák, a begyűjtés a patikákban történik.
Október végéig 284,7 milliárd forintot költött az állam gyógszertámogatásra, ez 700 millióval több, mint az éves előirányzat. A túlköltés sokkal inkább az alultervezett büdzsének, mint a megnövekedett gyógyszerfogyasztásnak tudható be, mivel idén 8 százalékra tehető a forgalom növekedése– mondta a lapnak Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. Azonban ez komoly visszaesést jelent a magyar piacon (a növekedés az uniós átlagnak felel meg), a korábbi években ugyanis a 16 százalékot is elérte a bővülés.
A gyártók szerint a korábbi évekhez képest békés az idei: e viszonylagos nyugalomnak ára is van, mivel 20 milliárd forinttal kell kipótolniuk a gyógyszerkasszát (jövőre pedig 22,5 milliárddal), a kormánnyal kötött egyezségnek megfelelően.
Az egészségbiztosító idén várhatóan 330 milliárd forintot fordít gyógyszertámogatásra (miközben az előirányzat 284 milliárd forint volt), vagyis a befizetés után is marad még 16 milliárd forint hiány a kasszában. A szakértők szerint kétséges, hogy a 2006-os, ismételten alultervezett, kevesebb mint 300 milliárdos kassza tartható lesz-e, de az biztos, hogy a költségnövekedés mérséklődik. Ez elsősorban a generikus programnak köszönhető.
