Gazdaság

Már befolyt az éves előirányzat az evából

Októberben 20,4 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizettek be a vállalkozások a harmadik negyedévi előleg kapcsán, így 10 hónap után összesen 88,5 milliárd forint eva folyt be a költségvetésbe, amely 75,3 milliárd bevételt irányzott elő 2005-re.

A költségvetésbe 20,4 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adót fizettek be a vállalkozások októberben, ami 1,1 milliárd forinttal elmarad ugyan a hónap elején prognosztizált értéktől, de 4 milliárddal, közel 25 százalékkal több a tavaly októberinél – áll a Pénzügyminisztérium októberről szóló államháztartási jelentésében.

A PM szeptemberben 92,8 milliárd forintos eva bevételi prognózist tett közzé 2005-re. Novemberben és decemberben még havi 1-2 milliárd forint eva „csoroghat be”, az eddigi hónapok gyakorlata alapján.

Tavaly 67 milliárd forint adót fizettek az evás vállalkozások,míg 2003-ban, az indulás évében 31 milliárd forint eva bevételhez jutott a költségvetés.

Ebben az évben már mintegy 100 ezer egyéni és társas vállalkozó működik az eva szabályai szerint, s a bruttó árbevétel 15 százalékát fizeti be az adóhivatalnak. A cégek és vállalkozók száma tavaly 82 000, 2003-ban pedig 59 000 volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik