Juhász István, az APEH ellenőrzési ügyekben illetékes elnökhelyettese a Világgazdaságnak elmondta, hogy a három adóellenőrből és egy pénzügyőrből álló, úgynevezett Rapid-csapatok az ellenőrzéseik hetven százalékában tudtak valamilyen – többnyire érdemi – megállapítást tenni. Az is előfordult, hogy további eljárást kezdeményeztek adóvizsgálatra, illetve nem volt ritka a rendőrségi feljelentés sem. Az általános forgalmi adót illetően derült fény leginkább adóelkerülésre, illetve ehhez általában a társasági adó is kapcsolódott. Gyakran bukkantak a revizorok be nem jelentett tevékenységet végzőkre is, és felfedeztek nem közvetlenül az adózáshoz kapcsolódó bűncselekményeket is, így például a szerzői jogdíjjal kapcsolatos szabályozás megsértését.
Az adóellenőrzéseket végző gyors reagálású Rapid-csapatok felállításáról még a nyár végén döntöttek az APEH-ben. A négyfős brigádok a revíziók során árueredet-vizsgálatot, áfaellenőrzést végeznek. Számítógéppel, mobiltelefonnal, gépkocsival járják az országot, s közvetlen öszszeköttetésben vannak a többi mozgó csapattal, a központi irányítással, illetve a két hatóság többi szakemberével. Az újdonságnak számító vizsgálat lényege, hogy váratlanul „csapnak le” a vélhetően adózatlan tevékenységet végzőkre.
