A döntés értelmében a paksi atomerőmű 1982-87-ben üzembe helyezett négy reaktora 30 éves üzemidejét 20 évvel meghosszabbítják, Bátaapáti mellett pedig atomhulladék-tároló épülhet.
A kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulásról és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról szóló előterjesztést – a benyújtott módosító javaslatok elvetésével – 339 igen, négy nem szavazattal, nyolc tartózkodás mellett szavazta meg a Ház.
Egy előzetes majd egy részletes környezetvédelmi hatástanulmány után, várhatóan 2007-2008-ban fog elindulni az Országos Atomenergia Hivatal felügyelete mellett a négyéves program, amely arra hivatott, hogy az erőmű üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos konkrét engedélyezési kérelmének paramétereit meghatározza.
Hétfőn e mellett sor került az atomenergiáról szóló törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájára is, amelynek lényege, hogy az atomerőmű, illetve a nukleáris hulladéktároló körüli települések a Központi Nukleáris Alapból folyósított tájékoztatási támogatásokat hivatalosan is felhasználhassák más célra – településfejlesztésre, a gondok enyhítésére.
Az előterjesztő Wekler Ferenc kifejtette, hogy a módosítást az teszi szükségessé, hogy nem egy alkalommal más célra – járdaépítésre, oktatási intézmények felújítására – használják fel a települések ezeket a pénzeket, amelyet az Állami Számvevőszék kétszer tett szóvá jelentésében.
Az elnöklő Világosi Gábor lezárta az általános vitát, a részletes vitára várhatóan a jövő héten kerül sor.
