A Boeing, a világ második legnagyobb repülőgépgyártója a Dubaiban megrendezett légi kiállításon két nap alatt 138 gépre kapott megrendelést, 17 milliárd dollár értékben. Az Airbus SAS ezzel szemben 70 megrendelést jelentett be mintegy 8 milliárd dollár értékben – írja a Bloomberg.
Az MTI korábban arról tudósított, hogy piaci elemzők szerint az Airbus az idén ismét több repülőgépet ad át a megrendelőknek, mint a Boeing, de a megrendelések számában a Boeing kerül az élre.
Az amerikai Boeing repülési, védelmi és űripari csoport hétfőn bejelentette, hogy a világ egyik legnagyobb repülőgéplízing-cége, az International Lease Finance Corp. (ILFC) húsz példányt rendelt a Boeing új, 787-es Dreamliner repülőgépéből, 2,7 milliárd dollár értékben, opcióval további négyre.
Vasárnap a Boeing az eddigi legnagyobb egyszeri megrendelését kapta az Öböl térségéből: az Emirates Airline 9,7 milliárd dollárért vásárol tőle 777-es sorozatú utasszállítókat, összesen 42 példányt.
Ugyancsak vasárnap jelentették be, hogy Kína hetven Boeing 737-es repülőgépet vásárol. A szándéklevél aláírását George W. Bush amerikai elnök pekingi látogatásához időzítették, némileg enyhítendő a nagy kereskedelmi hiány miatt ismétlődő amerikai kormányzati panaszokat is. Az ügylet értékét nem közölték. A gépek listaára összesen 4 milliárd dollár, de ekkora vásárlások esetén a vevők nagy kedvezményeket szoktak kapni. Kína további nyolcvan 737-esre opciót jelentett be, erről is hamarosan aláírják a megállapodást.
Airbus
Az európai Airbus is jelentős megállapodásokat írt alá a vasárnap Dubaiban megnyílt nemzetközi légikiállításnak már az első napján. A kuvaiti ALAFCO lízingcég 2,9 milliárd dollárért tizenkét A350-800 típusú repülőgépet rendelt meg, amelyek közül az elsőt 2012 harmadik negyedévében szállítja a gyártó cég. Az ALAFCO ezenkívül további hat repülőgép vásárlására írt alá vételi szándékot.
A kuvaiti Jazeera Airways magán-légitársaság ugyancsak vasárnap hat A320-as típusú repülőgép megvásárlásáról szerződött. Az árat az illetékesek nem közölték.
Ugyancsak a kiállítás megnyitására időzítették azt a bejelentést, hogy a szaúdi National Air Services 250 millió dolláros megállapodást kötött öt A318 típusú Airbus beszerzéséről és további ötre opciót kötött. Az Airbus közleménye szerint a repülőgépek szállítását 2006 utolsó negyedévében kezdik meg.
Az Airbus hétfői közleményében még további megrendelésekről is hírt adott, de a megrendelések értékét nem közölték. Eszerint a TAP Portugál légitársaság bejelentette az igényét 10 darab Airbus A350s és hét darab A330-200s repülőgépre a hosszú távú szállítást bonyolító flottájának modernizálására – közölte az Airbus hétfői közleményében. A 268 férőhelyes A330-200-as gépeket 2007-től a dél-amerikai, afrikai és észak-amerikai útvonalakra állítaná be a TAP. Az A350-eseket az Airbus 2013-tól szállítaná a társaságnak.
India egyik legnagyobb vállalatának, a UB Group-nak az egyik leányvállalata, a Kingfisher Airlines további harminc A320 Airbus repülőgépet rendelt flottája kibővítésére. Az ügylet értéke a Bloomberg szerint 1,9 milliárd dollár. Az A319s és az A320s típusokból álló flottát várhatóan 2008 elejétől szállítják a légitársasághoz. A Kingfisher egyébként már hét A320s típusú Airbust üzemeltet és még három A319s típus szállítását a tervek szerint idén decemberre teljesíti az Airbus. Az indiai légitársaság ebben az évben már öt A-330s, öt A350s és öt A380s Airbust rendelt a nemzetközi szolgáltatásainak biztosítására.
