Kai-Uwe Ricke DT-elnök egy barcelonai befektetési tanácskozáson elmondta: 2006-ban a cég egyebek között 1,2 milliárd euróval költ többet hirdetésre, új termékek és tarifák bevezetésére, hogy ezzel is segítse jövő évi célja, az 5 százalékos forgalomnövekedés elérését.
Ricke egyúttal megerősítette a cég akvizíciós stratégiáját: azokra a piacokra összpontosítanak, amelyeken a DT már jelen van, és a felvásárlásoknál a sajáttőke-megtérülési aránynak legalább nyolc százalékosnak kell lennie.
A Deutsche Telekom 20,7–21,0 milliárd eurós pénzforgalmi többletet vár az idén egyszeri tételek nélkül, nemzetközi beszámolási szabvány (IFRS) szerint. Jövőre 65,2 milliárd, 2007-ben 66,2 milliárd eurós nettó bevételre számítanak, és az EBITDA visszaesésére 20,2-20,7 milliárd euróra, a gyors fejlesztés, a hagyományos piacok leépülése és a szigorú szabályozási környezet miatt. A költséges, gyors fejlesztés keretében 2007-re 11,5 millió széles sávú vonalat terveznek a mostani 7,3 millió helyett. 2007-re 90 millió ügyfélre számítanak világszerte a mobilszolgáltatásban.
