Kovács Zoltán az Üzemi Tanács elnöke az MTI-nek azt mondta: „sarkosan fogalmazva” az Állami Privatizációs és Vagyonekezelő Rt. (ÁPV) a hatályos jogszabályok szerint nem értékesítheti a Budapest Airport Rt. részvényeit. Kovács az MTI kérdésére elmondta, hogy a szakszervezetek egyhangúan támogatták a kérelmet.
Eközben az MDF frakcióvezetője szerint a Budapest Airport Rt-t – hasonlóan a Mol, az OTP, a Richter Gedeon, vagy a Magyar Telekom privatizációjához – tőzsdére kell vinni, így elhárul a magánosítást övező korrupciógyanú.
A Budapest Airport Rt. tőzsdén való megjelenésével a tranzakcióból részesedhetnek a magyar tőkepiac szereplői is, azaz a nyugdíjpénztárak közel három millió tagja, a lakossági befektetők és a befektetési szolgáltatók – áll Herényi Károly közleményében. A kisebbik ellenzéki párt frakcióvezetője szerint az említett, egykor állami tulajdonban lévő cégek, tőzsdei magánosítás után, magyar menedzsment irányításával, európai mértékben is versenyképes, sikeres, erős vállalatokká fejlődtek.
E cégek növekedése nem csupán munkahelyeket teremt és egyre nagyobb adóbevételt eredményez, hanem a lakosság számára lehetőséget nyújt arra is, hogy sikeres vállalatok tulajdonosaivá válhassanak – írja a politikus.
