A PSZÁF felhívásában azokat figyelmeztette, akik az internet segítségével kívánnak biztosítást, különös tekintettel kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni. A közlemény szerint ugyanis előfordulhat, hogy az internetes kalkulátorok esetlegesen hibás beállítása miatt a biztosítók hivatalos tarifájától eltérő díjat számolnak ki.
Kerekítési hiba lehet
2005-ben és a kampányidőszak alatt is összesen csupán 16 alkalommal fordult elő ilyen eset a biztosítás.hu-nál – mondta a FigyelőNetnek Rácz István, az internetes biztosításközvetítő cég ügyvezetője. A biztosítók egy héttel a sajtóban való megjelenés előtt küldik el a tarifákat, az adatokat pedig szerveren keresztül biztosítják számunkra.
Az esetleges hiba teljesen normális dolognak számít, mivel számítógépes rendszerről van szó, ezért is van minden biztosítónál manipulációs osztály, ahol rendszeresen ellenőrzik az adatokat, hogy kiszűrjék a lehetséges hibákat. A kikalkulált eredmények és a tarifa különbségei minimálisak, általában a kerekítésekből adódnak. Rácz mindensetre hangsúlyozta, hogy cégük árgaranciával dolgozik, így míg a biztosítóknál kötött szerződések esetében az ügyfél állja a különbséget, náluk a cég fizet hiba esetén.
Preventív lépés
Haraszti Zsolt, az ebizt.hu-t üzemeltető Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője kijelentette, hogy cégüknél sem az előző évi 23 ezer kötés, sem az ebben a hónapban megkötött több mint 25 ezer biztosítás alkalmával nem fordult elő ilyen hiba. Hozzátette azt is, hogy az ő rendszerük jól számol, és abban is biztos, hogy továbbra is problémamentes szolgáltatást tudnak nyújtani. Amennyiben mégis előfordulna ilyen eset, ügyfeleiknek árgaranciát nyújtanak, amit természetesen ki is fizetnek. Hangsúlyozta, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges anyagi fedezet.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a PSZÁF nem említett konkrét példát, csak lehetőségekről szólt. Ezt egyébként a FigyelőNet megkeresésére is hangsúlyozta a felügyelet, mondván: preventív intézkedésről van szó.
