Gazdaság

Közérdekű információk a kötelezőről

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány derekán néhány sokakat érintő kérdésről adott tájékoztatást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A felügyelet az sms-váltásra, az egyesületekkel kapcsolatos speciális szabályokra és az internetes kalkulátorokra hívja fel a figyelmet.

A PSZÁF által kiadott tájékoztató, amelyet teljes terjedelmében ideidézünk, az idei kampány három legfontosabbnak ítélt kérdéskörében igyekszik eligazítást adni az ügyfeleknek pusztán preventív céllal:

1.
A piaci szereplők a szerződések létrehozatalának folyamatában a rövid elektronikus, szöveges üzenet (sms) útján is válthatnak üzenetet, így szélsőséges esetben – azaz amennyiben a szerződéskötés folyamatában semmilyen írásbelinek minősülő dokumentum nem keletkezik – a biztosítási szerződés esetén kötelező írásbeliséget csak a biztosítási kötvény kiállítása valósítja meg.

A szerződés létrejöttét megelőző sms-váltás vonatkozásában tudatában kell lenni annak, hogy a szerződés létrejöttét megelőzően – a biztosítási kötvény kiállításáig – a piaci szereplők szándékának, illetőleg ajánlatuk tartalmának igazolására mindösszesen sms-ek állhatnak rendelkezésre. Mindaddig tehát, amíg a biztosítók által kiállított kötvény alapján a biztosítási szerződés létre nem jön, a felek írásos formában a szerződéskötéssel kapcsolatos nyilatkozataikat igazolni nem tudják.

2.
A biztosító egyesületekkel történő szerződéskötés során az ügyfeleknek tudatában kell lennie annak, hogy a biztosító egyesület tagjává válnak és a biztosítási díj megfizetésén túlmenően a biztosító egyesület alapszabályában foglaltaktól függően tagdíjfizetési kötelezettségük is fennállhat. Továbbá a biztosító egyesületek legfelsőbb szerve (közgyűlés, küldöttgyűlés) – ha ezt az alapszabály lehetővé teszi – jogosult pótlólagos befizetési kötelezettség előírására, ha más források nem elégségesek az egyesület tárgyévi kötelezettségeinek teljesítésére.

3.
Az interneten elérhető különböző díj-kalkulátorok használata esetén figyelemmel kell lenni arra, hogy a biztosítók a 2005. október 29-én közzétett („hivatalos”) díjtarifájukat kötelesek alkalmazni, akkor is, ha a kalkulátorok esetleg hibás beállítása miatt a közzétett díjtarifától eltérő díj számítható ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik