Eung Joung Lee – aki a jövendő gyár igazgatója lesz – kijelentette: 500 millió dolláros beruházással, évi 10 millió darab gumiabroncsot előállító, a legkorszerűbb, környezetbarát technológiával dolgozó üzemet építenek Dunaújvárosban. A gyárban kezdetben személygépkocsikhoz, majd ha arra a feltételek alkalmasak lesznek, teherautókhoz és autóbuszokhoz is készítenek gumiabroncsokat – tette hozzá a leendő igazgató.
A gyár építését januárban, a termelést 2007. júniusában kezdik meg, és a gyár 2010-re éri majd el a teljes kapacitást. Az üzem három műszakban dolgozik majd és ” a gumiipar sajátosságainak megfelelően nagyszámú munkaerőt foglalkoztat” – mondta a társaság ügyvezetője.
Az 56 hektáron, Dunaújváros északi iparterületén felépülő üzemben az első lépcsőben 1500-an találnak majd munkát- erősítette meg a korábbi információkat Dunaújváros polgármestere.
