Jól indult a tőzsdei gyorsjelentési szezon, mivel mind a Richter, mind a Démász várakozások feletti teljesítménnyel rukkolt elő. Különösen az áramszolgáltató profitbővülése impozáns, a Démász hárommilliárd forint feletti harmadik negyedéves üzemi eredménye 37 százalékkal, 2,37 milliárdos nettó profitja pedig 43 százalékkal haladta meg a várakozásokat. A jó teljesítmény nyomán immár semmi kétség nem férhet hozzá, a társaság képes a menedzsment által korábban ígért eredménycél elérésére: az osztalékalap nem csökken a múlt évhez képest. Az áramszolgáltató már az idei év első 9 hónapjában elérte a tavalyi egész éves osztalékalap 95 százalékát, amelynek – régi jó szokás szerint – várhatóan 90 százalékát fizeti ki osztalékként.
Bár az érvényben lévő árszabályozás ellen a társaság immár bírósági úton is tiltakozik, az erősen kedvezőtlen környezetben is sikerült az elosztott villamos energia mennyiségének bővülése nélkül 5 százalékkal növelnie a bruttó fedezetet. Ebben nagy szerepe van az elmúlt évek beruházásai következtében csökkenő hálózati veszteségnek. A rekordszintű bruttó fedezet a hatékony költségkontroll nyomán az üzemi eredmény szintjén sem fáradt meg, a 3 milliárd forint feletti érték robosztus működést takar. Hab a tortán, hogy a piacnyitás sem zavarja a céget: a szabadpiaci tevékenység is egyre jobbá válik a Démász számára, hiszen itt tevékenykedő leánycége is javuló teljesítményt tud felmutatni.
A rekord bruttó fedezet és üzemi eredmény után nem meglepő, hogy a harmadik negyedéves nettó profit is új rekordnak bizonyult a társaság életében. Az időszakot önmagában vizsgálva számottevő, közel 10 százalékos növekedés tapasztalható az osztalékalap értékében, ami elsősorban a társaság kiemelkedő költségkontrolljának tudható be. Hiába érte el azonban a cég szeptemberre a tavalyi osztalékalap 95 százalékát, menedzsmentje a negyedik negyedévi fejlesztésekre hivatkozva nem ígér a tavalyinál magasabb osztalékalapot. Ezt nevezhetjük akár könnyen túlteljesíthető konzervatív tervezésnek, de bátran gyaníthatjuk azt is, hogy egy hosszú távon nagy biztonsággal tartható szintet kívántak megcélozni a Démász vezetői. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a piac nem árazta túl a 2005-re fizetendő osztalékot, sőt, a papír a friss eredmény és a kilátások tükrében kifejezetten vonzónak tűnik.