Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára elmondta: világszerte erősödő tendencia, hogy a vállalkozások egyre nagyobb részt vállalnak a kutatás-fejlesztés támogatásából.
Magyarországon jelenleg a GDP-nek 1 százalékát, mintegy 175 milliárd forintot fordítanak K+F-re, aminek csaknem 60 százaléka állami, míg 40 százaléka vállalati forrás. A cél az, hogy 2013-ra ez az arány megforduljon, 2:1 legyen, ahol a vállalatok kétszer annyit fizetnek, mint az állam – tette hozzá Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közölte, ha igaz az, hogy a magyar gazdaság számára kitörési pont a K+F-tevékenység, ezzel nincs összhangban, hogy a 2006. évi költségvetés tervezetéből kimaradt: a cégek által befizetett mintegy 40 milliárd forintos innovációs hozzájárulást az állam ugyanakkora összeggel egészíti ki.
