Gazdaság

Veres magyarázkodott

A kormány nagy figyelmet fordít a költségvetési folyamatok kézben tartására, a folyó kiadásokat nézve június óta folyamatosan jobb a költségvetés egyenlege, mint amit Magyarország az eredeti prognózisban szerepeltetett - hangoztatta az EU-tagországok pénzügyminisztereinek keddi brüsszeli ülésén Veres János pénzügyminiszter.

A miniszter elmondta az MTI-nek, hogy az elfogadott szöveg két ponton módosult az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest, és mindkét változás lényege, hogy az EU elismeri a helyzet javítására tett magyar lépéseket.

Veres János elmondta: felszólalásában a 2006-os folyamatokról beszélve megemlítette, hogy a jövő évi deficitet illetően két különböző szám, a 4,7, illetve az 5,2 százalékos szokott elhangozni, melynek az az oka, hogy amennyiben egy feltételezett Eurostat-döntés hatását, a Gripen-beszerzés költségvetési hatását figyelembe veszik, az 0,5 százalékpontos hiánynövelő hatással járhat jövőre. Hozzátette azonban, hogy ez a tétel a makropályát nem érinti, és semmiféle keresleti hatással nem jár, csupán egy tízéves fizetési kötelezettség kétéves elszámolásáról van szó. Ha be is számítják, 2008-ra ennek semmi hatása nincs már, tehát 2007-ről 2008-ra jelentős hiányjavulás következik be. Nincs véleménykülönbség a jövő évi hiány mértékének megítélésében az Európai Bizottság és a magyar kormány, illetve a pénzügyi tanács és a magyar vezetés között – tette hozzá.

Azt is elmondta: az elmúlt két hónapban – az Eurostat döntése nyomán végrehajtott magyar hiánycél-korrekciót követően – nem a magyar deficitcél változása befolyásolta a magyarországi forintpiacok alakulását és a tőzsdei folyamatokat, hanem a kelet-európai változások. Szerinte a forintárfolyam gyengülését követően mára erősödés állt be, a tőzsdén bekövetkezett változások pedig sokkal inkább a világpiaciakkal voltak összefüggésben, nem pedig hazai fejleményekkel. A magyar állampapírok hozamában átmeneti növekedés után az elmúlt két hétben ismét hozamcsökkenés tapasztalható. A piac higgadt reagálásokat mutatott a bekövetkezett változásokra – mondta Veres.

Veres megerősítette, hogy a kormánynak december elsejéig be kell nyújtania Brüsszelnek az euróövezeti csatlakozás előkészítését szolgáló konvergenciaprogram aktualizálását. Abban a kormány döntésének megfelelően a 2008-as kritériumteljesítéshez fogják igazítani a számokat és a megteendő lépéseket – mondta Veres.

A pénzügyi tanács keddi ülésén „nem merült fel semelyik hozzászólásban, hogy bármilyen egyéb retorzió érhetné Magyarországot” – szögezte még le a miniszter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik