A biztosítók mást mondanak
Nem meglepő, de a kgfb-üzletágban érdekelt társaságok többsége a Pénzügyminisztérium véleményével szemben éppen azt kommunikálja, hogy díjaikat nem emelte az infláció várható szintjénél nagyobb mértékben. Az Allianz Hungária, mint a kgfb-piac legnagyobb szereplője például azt közölte, hogy átlagosan 2 százalék alatti mértékben drágította 2006-os tarifáit. A biztositas.hu online alkuszcég pedig úgy számolt: a jövő évi díjak inkább lefelé mentek, mint felfelé.
A Pénzügyminisztérium (PM) lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint „egyes pénzintézetek a jövőre prognosztizált fogyasztói árindexnél lényegesen magasabb inflációra hivatkozva hirdetnek díjemelést”.
A közlemény ugyan pénzintézeteket említ, ám megkeresésünkre a PM sajtóosztályáról Kőszegi Márk pontosította a tárca kifogásait, s mint mondta, ezúttal elsősorban a biztosítók kgfb-tarifáinak emelése tűnik aggályosnak. A tárca ugyanakkor úgy látja, hogy egyes bankcsoportok díjemelési gyakorlata általában véve is megkérdőjelezhető, de mint Kőszegi fogalmazott, az utolsó cseppet a köteleződíjak drágulása jelentette a pohárban.
A kormány azzal számol, hogy 2006-ban éves szinten 2 százalékra mérséklődik a fogyasztóár-színvonal, amelynél kicsit még alacsonyabbat vár a Magyar Nemzeti Bank.
„Azoknak a termékeknek az árai, melyekre a pénzintézetek biztosítást kötnek, nem emelkednek, hanem többnyire csökkennek a következő esztendőben. Igaz ez a tartós fogyasztási cikkekre, az építőanyagokra, a gépjárműalkatrészekre. Az áfacsökkentés a lakáspiacon is érezteti kedvező hatását” – áll a PM közleményében. A minisztérium szerint tehát a prognosztizált infláció feletti díjemelés közgazdaságilag nem indokolt, ezért azt várja, hogy az érintett pénzintézetek felülvizsgálják árpolitikájukat.
A FigyelőNet kérdésére a tárca illetékese megerősítette: a most kiadott közleményen túl nem terveznek további lépéseket a témakörben, nem fordulnak például a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) vagy egyéb hatósághoz, pusztán a pénzügyi intézményeket és a fogyasztókat igyekeztek figyelmeztetni. A PSZÁF-nál megkeresésünkre nem kívánták kommentálni a PM véleményét.
