Gazdaság

Kóka: inkább autópálya, mint adócsökkentés

Magyarországnak Kelet-Közép-Európa kellős közepén, a legkézenfekvőbb lehetősége a markáns infrastruktúrafejlesztés - mondta a gazdasági és közlekedési miniszter Békéscsabán. Hozzátette, hogy liberális politikusként is előrébb helyezi a radikális infrastruktúrafejlesztést, mint a radikális adócsökkentést.

Kóka János elmondta: a 44-es számú főútvonal négysávúvá alakításának költségeit uniós támogatások és a költségvetés fogja finanszírozni. A Kecskemét és Békéscsaba közötti, megközelítőleg 120 kilométeres szakasz kiépítése egyes számítások szerint legkevesebb 200 milliárd forintba kerül majd – közölte a miniszter. A szaktárca azon dolgozik, hogy a szakasz kiépítése 2015 helyett 2010 végére valósuljon meg.

Kóka szerint, ha ipari parkok, logisztikai központok települnek az utak mellé, ha elindul a fejlődés, nő a foglalkoztatottság, kevesebb a munkanélküli, akkor az útépítések gazdasági hatásai közvetlenül mérhetőek. Ha a kiépítés költségeit beruházásnak tekintjük, és a következő 20-30 évben fizetjük ki kiadásait, akkor annak az éves terhei 10 milliárd forint körüli összeget érnek el, ez pedig már összemérhető azzal az évenkénti haszonnal, amit az autópálya közvetve hoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik