Gazdaság

Bárki lehet pénzügyminiszter

Idén is elkészítette a Pénzügyminisztérium a következő évi költségvetés interneten futó játékos verzióját, amelyben a netezők maguk költhetik el az adóforintokat, állíthatják össze a büdzsét.

21 millió forint plusz áfába kerül a www.koltsegvetes2006.hu weboldalon futó játék megtervezése, fejlesztése, üzemeltetése és a hozzá kapcsolódó médiakampány – mondta Batiz András kormányszóvivő csütörtökön. Az oldalt a tavalyi hasonló honlap sikere nyomán fejlesztették, többek között a Young and Rubicam ügynökség részvételével.

Azt szeretnénk, ha az emberek belátnák, hogyan működik a költségvetés-készítés – ismertette a játék célját Veres János pénzügyminiszter.

Rajtunk múlik

A parlamentnek benyújtott költségvetési törvényben jövőre 10 787 milliárd forint, azaz a bruttó hazai össztermék (GDP) 46,4 százaléka szerepel a kiadási oldalon. A koltsegvetes2006.hu játék úgy számol, hogy mivel 10 millió a magyarországi népességszám, éves szinten mindenkire 1,1 millió forint jut ebből az összegből. Ez pedig havonta 89 900 forintot jelent állampolgáronként – ezt az összeget lehet elkölteni az internetes játék során. „Mindenki kipróbálhatja, milyen pénzügyminiszternek lenni” – írja a játék bevezetője, azaz eldönthetjük, mire költsük el ezt a pénzt.

Csupán arra kell figyelni, hogyha az egyik helyen növeljük a pénzt, a másik helyen csökkenni fognak a kiadások: a rendelkezésre álló 89 900 forintnál többet ugyanis nem költhetünk. Kevesebbet azonban igen, a megtakarítás pedig mehet adócsökkentésre vagy az államadósság mérséklésére.


Decembertől kissé változik a játék: akkor már a fő számok, vagyis a deficit is módosulhat.

Átírható büdzsé

A rendelkezésünkre álló adóforintokat 10 főkategórián belül oszthatjuk el, amelyek funkcionális megközelítésben ismertetik a büdzsét. Mindegyikhez tartozik egy-egy keret, amely egy főre lebontva mutatja, a költségvetés a 89 900 forint arányaiban mennyit is szán az adott területre. A főkategóriákon belül kezdődhet a játék: a különböző tételekre fordított összegeket csoportosíthatjuk át. Az Állami működés, a törvénykezési kategória például 6217 forinttal gazdálkodhat, ezen belül a párttevékenységekre 21 forintot áldoz a kormányzat – ezeket az összegeket lehet szabadon módosítani.

A játékból megtudhatjuk, hogy a legtöbb pénzt szociálpolitikára és családtámogatásra – havi közel 90 ezer forintunkból ez a terület 16 569 forintot vesz el – és nyugdíjakra – 17 476 forint – fordít a kormány. Ehhez képest a közúti közlekedés fejlesztése 3982, a sport- és szabadidős tevékenységek támogatása 471, a kutatás-fejlesztés ösztönzése pedig mindössze 628 forintot kap. A játékosok segítséget is élveznek a PM-től, minden főkategóriához rövid kis ismertető tartozik.

Tavaly a kutatás-fejlesztést támogatták

Tavaly a szaktárca már próbálkozott hasonló játékkal. A Leo Burnett Budapest Kft. által készített koltsegvetes2005.hu című oldalon található interaktív játék tapasztalatait a Pénzügyminisztérium húsz nap után, november 26-án összegezte, annak ellenére, hogy a költségvetés elfogadásáig még mintegy egy hónap volt hátra.

A tárca akkori közleménye szerint csaknem három hét alatt 34 ezer internetező készítette el alternatív büdzséjét. Tavaly havi 84 469 forintot lehetett elkölteni, amelyhez képest az idei összeg 6,4 százalékkal nagyobb. A játékosok az ellenzéknél kevésbé radikálisan módosították volna a bevételeket és a kiadásokat, többségük az államigazgatás működési költségein, a honvédelmen, bizonyos szociális kiadásokon, az agráriumon, valamint a közmédiumok és az egyházak támogatásán spórolt volna. Az így nyert pénzt kutatás-fejlesztésre, középfokú oktatásra, környezetvédelemre, házi- és gyermekorvosi ellátásra és katasztrófavédelemre fordították volna.

A játékosok tavalyi „közös” költségvetésének legnagyobb nyertese a kutatás-fejlesztés volt 66 százalékos támogatásnövekedéssel, a legnagyobb vesztesek a közmédiumok voltak, ahonnan a támogatás ötödét vonták el a büdzsékészítők. Érdekesség, hogy a tavalyi játékban nemcsak pénzügyminisztert lehetett játszani, hanem ellenzéket is. „Az ellenzék által benyújtott módosító javaslatok mindegyikének elfogadása több mint 10 százalékkal, összesen 8903 forinttal növelné az egy főre jutó állami kiadásokat” – írta akkor a PM a bevezetőben. A szaktárca arra buzdította a játékosokat, hogy válasszák ki a nekik tetsző módosításokat, ám legyenek tudatában annak, hogy a javaslatok támogatásának ára van. „Dönthet a fedezetről! Növelje az adókat, vagy csökkentsen más kiadásokon!” – állt az útmutatóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik